Nem sok boldogság jutott Szendrey Júliának - Petőfi a feleségek feleségének nevezte az asszonyt
2022. március 15. 10:39
Petőfi rajongva szerette, de az életútja igen nehéz volt Szendrey Júliának.

Számos női alak hagyott hátra olyan emléket, melyet egyszerre nézünk csodálattal, tisztelettel és sajnálkozva. Petőfi Sándor költő-forradalmár felesége, Szendrey Júlia története a legszomorúbbak közé tartozik. Soós Tibor Keményebb, mint a gyémánt - Női nagyságok a magyar történelemben című könyvéből idézzük a róla szóló fejezetet, egyúttal ajánljuk a kötet további fejezeteit is, melyben más legendás női alakok élettörténetét írta le.

Szendrey Júlia élete úgy írható le, mint rövid boldogságok és hosszú tragédiák sora. Ezen események jó része alapvetően a nyilvánosság előtt zajlott. Tizennyolc évesen házasodott meg, tizenkilenc évesen anya lett, majd húszévesen özvegy. Közben ott volt körülötte a "nemzet", amely árgus szemekkel figyelte minden lépését. És azonnal ítélkezett, ha megítélése szerint a "feleségek felesége" nem megfelelően lépett. Keszthelyen született. Apja, a matuzsálemi életkort megélő Szendrey Ignác gazdatiszt volt, előbb a Festetics család birtokain, majd a Károlyi család erdődi uradalmában. Júlia kitűnő neveltetést kapott: 1838-tól 1840-ig a mezőberényi, 1840-től 1844-ig a pesti, Lejtei-féle leánynevelő intézetben tanult.Ilyen volt JúliaÁllítólag kicsit elkényeztetett lány volt, aki több nyelven beszélt, jól zongorázott, és hajlamos volt a különcködésre is. Az ismert történet szerint férjes asszonyként rövidre vágatta a haját, nadrágot viselt, és szivarozott - állítólag a szeszes italokat sem vetette meg -, akárcsak egyik kedvelt írónője, a férfi álnév mögé bújt Georges Sand. Feljegyezték, hogy sokat olvasott, és amikor Erdődre költözött a családjával, eléggé unalmasnak találta azt a környezetet, ahol élnie kellett.

Amikor megismerte PetőfitPetőfivel 1846 szeptemberében került kapcsolatba, amikor a költő egy nagyobb körutazást tett néhány barátjával Szatmár és Máramaros vármegyében, valamint Erdélyben. Petőfi Nagykárolyban megismerkedett Teleki Sándor gróffal - akit mozgalmas élete miatt a barátai csak "vad grófnak" neveztek -, és a megyei bálra készülődve a Térey család kertjében sétálgatva találkoztak egy ifjú hölggyel, Júliával.

Az esti bálon megtörtént a hivatalos bemutatás, ettől fogva a két fiatal egyre erősödő vonzalmat érzett egymás iránt. A következő hetekben több alkalommal is találkoztak. Idővel a házasság is szóba került, de közben egy-két félreértés is akadt.A legismertebb eset, amikor Petőfi Debrecenben arról értesült, hogy Júlia máshoz akar férjhez menni, erre a költő a városban fellépő ünnepelt színésznőt, Prielle Kornéliát kérte feleségül.

Ő igent is mondott, csak nem akadt egyetlen pap sem, aki diszpenzáció - házassági engedély különböző felekezetű felek esetén - nélkül összeadta volna őket. Persze Júliához is eljutott a kútba esett házasság híre, és Petőfinek magyarázkodnia kellett, hogy a félreértést tisztázza. A lányt végül sikerült kiengesztelnie, ettől kezdve felhőtlen volt kettejük kapcsolata - azt a körülményt nem számítva, hogy Szendrey Ignác hallani sem akart erről a házassági tervről.

És bár végül áldását adta a frigyre, anyagilag nem volt hajlandó támogatni az ifjú párt. Az esküvőre végül 1847. szeptember 8-án, találkozásuk első évfordulóján került sor.

A mézesheteket Koltón, a Teleki-kastélyban töltötték, majd Pestre költöztek, és ha szerényen is, de sikerült maguknak megfelelő életkörülményeket teremteni. Ezt többek között annak köszönhették, hogy amolyan korabeli "celebházaspárként" a nyilvánosság elé tárták kapcsolatuk bizonyos részleteit, amiért a kor "bulvárlapjai" fizettek nekik. Ezért maradt később is a középpontban a költő mellett a felesége is. A forradalom asszonya, Júlia aktívan részt vett - Petőfi és a kortársak tanúbizonysága szerint is - a forradalomban: ő varrta az első kokárdákat, és az események során nemzeti főkötőt viselt.

A "szabadság és szerelem" pedig olyan szinten határozta meg az álompár mindennapjait, hogy szinte napra pontosan kilenc hónap múlva, 1848. december 15-én megszületett fiuk, Zoltán. Mi voltunk a legboldogabb emberpár a világon, s ha a végzet közbe nem szól, ma is azok volnánk - írta ekkori életéről Júlia.

A végzet azonban közbeszólt.

Az asszony ugyan gyermekével igyekezett mindenhová követni a szabadságharcban harcoló férjét, de Petőfi segesvári halála (vagy eltűnése) után szinte mindent elveszített. Ingóságait felségsértés miatt lefoglalták, Petőfi pedig már korábban eladta verseinek kiadási jogait, tehát a költő életművéből sem számíthatott bevételre.A gyermekükkel együtt folyamatosan Petőfi ismerőseinél élt, mások jótékonyságára szorult. Igyekezett férjét felkutatni, de semmi eredményre nem jutott. Végső elkeseredésében Pestre utazott, hogy útlevelet szerezzen Törökországba, hátha a bujdosók között a költő nyomára akad. Az országot kormányzó Haynau báró egyik "bizalmasa", Lichtenstein herceg csak azzal a feltétellel volt hajlandó segíteni neki - azaz közbenjárni a megtorlást végző tábornoknál -, ha a szeretőjeként Bécsbe megy vele.

Júlia a teljes kétségbeesés szélére került. Húszévesen, nincstelenül egy kisgyerekkel semmiféle kilátása nem volt. Ráadásul egy olyan korban, amikor - bármennyire tért is el a kor elvárásaitól - egy nő számára az önálló életre, sőt munkára nem igazán nyílt lehetőség. Emellett a kortárs közönség, mely árgus szemmel figyelte, azt várta volna tőle, hogy vagy haljon a férje után - lehetőleg azonnal -, vagy élete végéig gyászolja mint a "nemzet özvegye". Persze az, hogy egyik megoldás sem kivitelezhető - főleg egy kisgyerekkel -, senkit nem érdekelt.

Új házasságba menekült

Ekkor lépett képbe Horvát Árpád, a neves történész és egyetemi tanár, akivel a Garay családnál - ahol pesti tartózkodása alatt lakott - Júlia többször is találkozott. A férfi házasságot ajánlott neki, amit az özvegy kétségbeesésében elfogadott. Szerelemről szó sem volt. Horvát a biztonságot jelentette a nehéz időkben, és talán az is nyomott valamit a latban, hogy Petőfi-rajongóként ígéretet tett a költő emlékének ápolására

Még a gyászév letelte előtt, titokban házasodtak össze 1850 júniusában. Amikor ez kiderült, a közhangulat Szendrey Júlia ellen fordult. Különböző pletykák kaptak szárnyra, sőt azzal is megvádolták, hogy ő volt az, aki behálózta a derék professzort. Az új házasságkötés Arany Jánost is megrendítette, és hamarjában írt is egy verset - A honvéd özvegye címmel -, de ez csak Arany halála után jelent meg.

Hogy Júlia korábban milyen nehéz helyzetben volt, és lényegében kényszerből cselekedett, senkit nem érdekelt. Még Aranyt sem.Horvát mellett mint költő és irodalmárA házasság első évtizede nyugalomban telt. Négy gyermekük született, és közösen nevelték Petőfi fiát is. A közhangulat egy idő után megbékélt az "árulással", és kezdték Júliában felismerni a költőt és az irodalmárt is.

1856-ban az ő fordításában jelentek meg Andersen világhírű meséi, és több versét is publikálták különféle - főleg nőknek szóló - folyóiratok. Ezek zömmel az anyaságról, a nők hagyományos szerepéről szóltak - a belső gyötrődéseit, a kor nőkkel szemben elvárt viselkedése kapcsán megfogalmazott ellenérzéseit tükröző művei csak napjainkban jelenhettek meg. Nem csak mert a kortársak nem értették volna meg őket, hanem mert az irodalmat hivatalosan irányító férfiak szerint a nőknek csakis női témákról szabad írniuk, és a lelkiviláguknak nem tesz jót, ha kilépnek a nyilvános szférába.

A Horvát-Szendrey família egyébként egészen sajátos családi életet élt. Nagypolgári otthont vittek, ahol a gyerekeknek volt gyerekszobájuk - a korban még a tehetősebbek gyerekei is néha a szüleikkel vagy a cselédekkel aludtak -, Júliának saját dolgozószobája, a kor jelentős személyiségei látogatták őket - lényegében a fővárosi közélet csúcsértelmiségeinek számítottak. A családban mindenki grafomán volt, erről tanúskodik a rengeteg levél, amit egymással váltottak. Júlia igyekezett jó anya lenni, a gyerekeihez mély érzelmek fűzték. Ugyan sokszor meggyűlt a baja velük, különösen Zoltánnal, akinek nagyon terhes volt a Petőfi-örökség, de alapvetően harmonikus volt a viszony közöttük.

Megromlott a házasság

A Horváttal kötött házasság valószínűleg 1860 környékén kezdett tönkremenni. Júliánál 1855-ben jelentkeztek hastáji panaszok, az orvosok kíméletes életet javasoltak neki. Horvát viszont - az asszony naplója szerint - nem akart lemondani a házaséletről, és kijelentette, hogy "az asszony csak arra való, hogy a férje vágyait kielégítse".

Egy ideje már csalta a feleségét, és prostituáltakhoz is járt, de otthon azért megkövetelte, ami szerinte járt neki. Júlia "kéjenc állat" jelzővel illette, és azt is leírta, hogy francia pornólapok mutogatásával próbálta az ő vágyait is felkelteni. Két gyermekét aztán már betegen szülte meg, közülük a fiatalabb, Viola csak pár napig élt.

Halála

Az 1860-as évek elején külön akart költözni férjétől, aki megfenyegette: ha elmegy, a gyerekeket nem viheti magával. Petőfi fiát, Zoltánt pedig megfojtja. Ekkor már egyértelmű volt, hogy méhrákja van.Végül csak a halála előtt nem sokkal tudott megszabadulni házastársától. Ilona lányával együtt 1867 nyarán talált menedéket az apja által vásárolt Zerge utcai lakásban.

Itt halt meg hosszú szenvedés után 1868. szeptember 6-án.Betegsége alatt férje nem látogatta meg, és a halálos ágyánál sem jelent meg. Csak Tóth József tanító volt mellette, akit Júlia sógora, Gulyás Pál irodalomtörténész ajánlott be hozzá titkárnak. Az együtt töltött rövid idő alatt gyöngéd érzelmek szövődtek közöttük, és állítólag az asszony hozzá szeretett volna menni a férfihoz, de erre már nem kerülhetett sor...

Petőfi-sir

Júlia temetését apja intézte, és eredeti sírkövére csak leánykori neve került. Jelenleg a Kerepesi temetőben nyugszik, közös koporsóban Zoltán fiával, közös sírban Petőfi szüleivel és a költő öccsével.Mivel naplóját Tóthra bízta, és miután ő ezt nem hozta nyilvánosságra - csak 1930-ban adták ki teljes egészében -, Petőfi feleségéről sokáig igen negatív vélemény keringett.

Szendrey Júlia az egyik leghíresebb művészfeleség, aki nemcsak méltó társa volt férjének, de saját jogán kiváló író, költő és műfordító lett. Még olyan embert próbáló időkben is képes volt helytállni, amelyben mások összetörtek volna, és olyan korban is meg tudta valósítani - nőként és művészként - önmagát, amikor kizárólag ellenérzés vette körül, és mindenhol falakba ütközött.

KOVÁCS GABRIELLA

Szerző: admin