„Uraim, bevettem valamit. Nem tudnak ellene semmit tenni”
2014. március 21. 11:17
"Uraim, bevettem valamit..." Állítólag ezt mondta Welsz Tamás, mielőtt a rendőrautóban menet közben összeesett és már újraélesztéssel sem tudtak segíteni rajta. Welsz Tamás árulkodó iratokat kívánt átadni a nyomozó hatóságnak. A legutóbbi hírek szerint budai irodájában évek óta őrzött dokumentációjában még az érintettek ujjlenyomatát és személyi igazolványuk fénymásolatát is szerepeltette. A történet folytatását az első hír megjelenése után itt lehet figyelemmel kísérni!

Ahogy arról már beszámolt a sajtó, a vállalkozó csütörtökön halt meg, úgy tudjuk, éppen házkutatást tartottak nála.

Egyes értesülések szerint a rendőrautóban léptek fel a problémák, ám a Hír24 információi szerint már otthonában összeesett, miután beszedett valamit. Úgy tudjuk, a tragédia előtt nem sokkal közölte a hatóság embereivel:

„Uraim, bevettem valamit. Nem tudnak ellene semmit tenni.”

Az Indexnek a vállakozó egyik ismerőse azt mondta, hogy a férfi hetek óta fontolgatta, hogy véget vet az életének.

Welsz, amikor a rendőrautóba tették, már nem volt tudatánál. A budai mentőállomáson csütörtök este azt mondták a Hír24 Híradó stábjának, hogy a férfinak leállt a szíve, de már nem tudták újraéleszteni.

A vállalkozó neve két héttel ezelőtt bukkant fel a sajtóban, amikor a Központi Nyomozó Főügyészség közokirat-hamisítás gyanújával hallgatta ki Simon Gábort, az MSZP volt elnökhelyettesét, akit emellett költségvetési csalással és magánokirat-hamisítással is gyanúsít a nyomozó hatóság.

A Magyar Nemzet pénteken arról írt, Welsz a napokban jelezte a Nemzeti Nyomozó Irodának, hogy dokumentumokat szeretne átadni a rendőrségnek - értesült a Magyar Nemzet.

Hír24

***

Megmérgezte magát a Simon-ügy koronatanúja?

A hírportál úgy tudja,  Welsz éppen akkor lett rosszul, amikor házkutatást tartottak nála, de mielőtt elvesztette eszméletét, tettét közölte a hatóság embereivel.

Welsz Tamás a csütörtöki első hírek szerint az őt kihallgatásra szállító rendőrautóban rosszul lett, majd meghalt. A 41 éves vállalkozó a hírek szerint rossz idegállapotban volt: az Interpol körözte, és miatta "borulhatott" a Simon-ügy, hiszen a titkos bankszámláinak botránya nyomán előzetesben lévő Simon Gábor tőle kapta azt a bissau-guineai útlevelet, amellyel az egyik számláját nyitották. Az mno.hu úgy tudja, Welsz terhelő bizonyítékokat akart átadni a Nemzeti Nyomozó Irodának.

Az idei választás fő kampánytémájává vált Simon-ügy kulcsfigurája volt Welsz Tamás, akit csütörtök kora este, váratlanul és rejtélyes körülmények között meghalt. A rendőrség és a Simon-ügyben eljáró Központi Nyomozó Főügyészség (KNyF) is megerősítette a halálesetet, de részleteket nem közöltek. A Hír Tv szerint a vállalkozót a KNyF akarta klihallgatni, ezért rendőrautó ment érte irodájához. A rendőrautóban azonban rosszul lett, és bár egy mentőállomásra vitték, ahol megpróbálták újraéleszteni, sikertelenül.

Welsz az Index.hu szerint a Simon-ügy kirobbanása óta nagyon rossz idegállapotban volt: magánéleti problémái voltak, barátnője szakított vele, illetve anyagilag is ellehetetlenült. Egy ismerőse elmondta, az utóbbi napokban Welsz már öngyilkosságot is fontolgatott. Az köztudott volt, hogy a vállalkozó fontos szereplője a Simon-ügynek, ám az csak most vált valószínűvé, hogy ő - és esetleg a barátnője - lehetett Simon mellett az ügy eddig ismeretlen, két újabb gyanúsítottja.

Welsz érdi házából került elő nemrég a Simon fényképével, Gabriel Derdák névre kiállított bissau-guineai útlevél is, amellyel Simon számára bankszámlát nyitottak a budapesti Magnet Bankban. A számlán a hírek szerint 75 millió forintnak megfelelő euró volt, az ausztriai számlán fellelt 240 milliós összegen felül. A bissau-guineai, uruguayi és magyar hármas állampolgárságú Welsz otthonában több más útlevelet is találtak egy páncélszekrényben.

A vállalkozó neve több más botrányban is előkerült: az ő cége, a Charity March vette át tavaly novemberben a Sólyom légitársaság irányítását, és egy panamai csalássorozat miatt barátnőjével együtt az Interpool már jó ideje körözte. Mint azt az Index feltárta, az Interpool-körözés alapján tavaly novemberben rövid időre őrizetbe is vették itthon, de a vádhatóság javaslatára a bíróság úgy döntött, nem adja ki Welszt, így szabadon távozott. A férfi egy alku részeként egyes hírek szerint ekkor "feldobhatta" Simont.

Suha György, a Gambiai Köztársaság budapesti tiszteletbeli főkonzulja a hvg.hu-nak korábban úgy nyilatkozott, hogy Welsz "kihasználta" a lényegében a kábítószermaffia által kézben tartott Bissau-Guineát: mivel nincs központi hatalom, hatalmas a korrupció, ezért szerinte útlevelekkel, forgalmi engedélyekkel és rendszámtáblákkal üzletelt. Egy szocialista politikus pedig az Indexnek azt is elmondta, hogy Bissau-Guinea közismerten a titkosszolgálatok paradicsoma, Welsz pedig szerinte biztosan kapcsolatban állt egy vagy több szolgálattal. Sajtóhírek szerint Simonon kívül más is kaphatott tőle útlevelet, hírbe hozták Veres János volt pénzügyminisztert is, aki viszont tegnap az ATV-ben ismét cáfolta a vádakat, és jelezte: közokiratban rögzítette bizonyítékait.

Az Indexnek a számlákkal kapcsolatban Fáy Zsolt, a MagNet Bank elnöke azt mondta, nem követettek el szabálytalanságot a bank alkalmazottai. Az is kiderült, hogy mind a kilenc ügyfél 2013. november és 2014. február között jelentkezett be a banknál.

Welsz terhelő bizonyítékokat akart átadni?

A Magyar Nemzet online kiadása szerint a csütörtökön elhunyt Welsz Tamás vállalkozó a napokban jelezte a Nemzeti Nyomozó Irodának, hogy terhelő dokumentumokat szeretne átadni a rendőrségnek.

Furcsa halálesetek

Hasonlóan tisztázatlan körülmények között hunyt el március elején Komáromi András, a Welt 2000 Kft. volt tulajdonosa. Az üzletember a halálát megelőző napon írta alá az adásvételi szerződést, mellyel cége az állam tulajdonába került.

A vállalat legfontosabb terméke, az EMIR az a szoftver, amelyik Magyarország EU-csatlakozása óta kezeli a brüsszeli pénzek pályáztatását és elosztását. A céget a tulajdonosok eredeti szándékuk szerint nem akarták eladni, a Miniszterelnökség viszont minden áron meg akarta venni, és határozott nyomást gyakorolt a cégtulajdonosokra.

A tárgyalásokat az állam részéről Lázár János államtitkár vezette.

Népszava

***

Borítani akart Welsz, de nem a szocialistákról?

 El akarta árulni a március 20-án életét vesztett Welsz Tamás, kik rendelkeznek bissau-guineai útlevéllel, de nem a hatóságok, hanem a nyilvánosság előtt szeretett volna kipakolni – értesült a hvg.hu. A Simon-ügyben érintett férfi állítólag egészséges volt, gondjai az eljáráson kívül nem akadtak. Az összeesküvés-elméletek sokasodnak.

Tizenhat útlevél volt Welsz Tamás, a Simon-ügy érintettje birtokában – tudta meg a hvg.hu. Olyan emberek okmányai, akiknek a személyén mindenki meg fog lepődni – idézte vissza Welsz szavait egyik közeli ismerőse szerkesztőségünknek. A férfi elmondta, ezeket az információkat a napokban akarta a nyilvánosság elé tárni.

A közeli ismerős szerint nem igaz, hogy Welsz Tamásnak komoly anyagi vagy magánéleti gondjai lettek volna, a lakásán 44 ezer eurót találtak, "több bizniszben benne volt", a közelmúltban vett lakást, autót, de gyűjtötte az értékes járműveket. Így volt egy Cadillacje, házának udvarán pedig egy harmincmilliót érő amerikai lakóbusz parkolt.

Rosszul lett és meghalt

Welsz Tamás, a Simon Gábor- és a Sólyom Airways-ügyben is érintett vállalkozó teljesen váratlanul, 41 évesen vesztette életét csütörtökön, miután a rendőrség az irodájába indult vele házkutatást tartani. Halálának körülményeit az V. kerületi kapitányság rendkívüli haláleseti osztálya vizsgálja. Welsz érdi házából került elő nemrég Simon Gábor szocialista politikus fényképével Gabriel Derdak névre kiállított bissau-guineai útlevél, amellyel – az ügyészségi gyanúsítás szerint – Simon kérésére egy ismerőse bankszámlát nyitott a hazai Magnet Bankban, és a számlán később több tízmillió forintot helyeztek el.

A Simon-ügynek három terheltje volt, az egykori MSZP-alelnökön kívül gyanúsított volt még Welsz Tamás és a barátnője. Welszet az Interpol is körözte egy panamai csalás miatt. A férfi egyébként a Sólyom Airways vevőjeként került pár hónapja a figyelem középpontjába.

Harmincezer euróért állampolgárság és útlevél

A Welsz Tamást és életkörülményeit jól ismerő férfi állítása szerint a sajtóban emlegetett, nyolc bissau-guineai útlevél nem szocialista politikusoké, hanem az ő útlevelei, illetve barátaié és ismerőseié.

„Egy útlevél harmincezer euróba került, ebből tízezret tartott meg magának Tamás. A fennmaradó húszezerért maga Bissau-Guinea külügyminisztere adta át az okmányt, amely egyben már állampolgárságot is jelentett.” A férfi hangsúlyozta, hogy ezek nem Welsz otthonában kitöltött útlevelek voltak, hanem az afrikai országban állították ki, ahol ez a kormányzati alkalmazottak egyik megélhetési forrását jelenti. A magyarországi számlanyitásokkal kapcsolatban pedig azt jegyezte meg, hogy a Magnet Bankban több számlát nyitottak az emlegetett kilencnél.

Budapest–Bissau-rali

A bissau-guineai, uruguayi és magyar hármas állampolgárságú Welsz 2012-ben szállt be segítőként a Budapest–Bamako-rali szervezésébe, mert a Maliban zajló polgárháború miatt Bamako kevéssé volt biztonságos a magyar turisták számára, így meg kellett változtatni a túra útvonalát – számolt be erről az Index. A nem hivatalos diplomáciai titulust, magyar konzuli címet használó Welsznek Bissau-Guineában voltak politikai kapcsolatai, ezért igyekezett ott segédkezni.

Welsz ismerőse nem titkolta, hogy az afrikai országra azért volt Welsznek és a többieknek szüksége, mert offshore cégek helyett Bissau-Guineában akarták legalizálni a pénzüket. „Emiatt akart Tamás tiszteletbeli konzul lenni, és ezt ő komolyan is vette. Egyébként egy ügyeskedő alak volt, akinek rettenetesen tetszett, hogy egy légitársaságban tízszázalékos részesedése lehet, ezért teljesen lelkesedett.” A férfinak Welsz arról beszélt, hogy a Sólyom Airways megvalósítása érdekében állítólag magas pozícióban lévő kormányzati emberekkel is tárgyalt.

„Azért nem lett belőle semmi, mert Tamás kellemetlenné vált akkor, amikor Panama csalás és közokirat-hamisítás miatt eljárást indított vele szemben, majd amikor a tiltás ellenére elhagyta az országot, körözést is kiadott ellene. Igaz, amikor tavaly novemberben elindult az ügy, besétált a rendőrségre, mindent borított, és azt követően csak egy hónap múlva hallgatták meg újra.” Az ismerős szerint Welsz akkor is magabiztosan viselkedett, ugyanúgy, mint most. Halála előtt egy nappal még viccelődött, jókedvű volt, és hogy egyik pillanatról a másikra életét vesztette, mindenkit megdöbbentett. A férfi egyébként nem drogozott, és nem volt alkoholista sem.

Elméletek gyilkosságról és öngyilkosságról

Welsz váratlan halála miatt sorra terjednek összeesküvés-elméletek a világhálón, melyek a vállalkozó halálát más váratlan halálesetekkel kötik össze. A Hír24 információja szerint Welsz szándékosan végzett magával, bevett valamit, és már nem lehetett segíteni rajta. A hvg.hu-t megkereső ismerős az öngyilkosságot kizártnak tartja. Szerinte, aki borítani akar és megbeszélt időpontja van erre az akcióra, az nem végez magával.

Felröppent az is, hogy a férfi már otthonában rosszul volt, de az őt előállító rendőrök, ezt nem vették komolyan. Ez a legvalószínűtlenebb, hiszen ha a halállal kapcsolatos vizsgálat megállapítja, hogy a testület tagjai nem vették komolyan Welsz szavait, akkor azért súlyos felelősségre vonás jár.

Cs. B.

Drogot keresnek Welsz Tamás szervezetében

Egyes hírek szerint könnyűdrog-túladagolás is végezhetett Welsz Tamással (†41). A hatóságok előtt ismert, hogy az üzletember használt drogokat, s a hírek szerint halála előtt is élt velük.

A Blikk azt a kérdést teszi fel, hogy a szervezete adta-e fel a harcot az igénybevétel és a szintetikus drog hatására, vagy a túladagolás szándékos volt.

A Welsz életéért egy órán át küzdő mentőknek le kellett adniuk azon szerek nevét és mennyiségét, amelyeket az újraélesztéskor használtak. Ez lényeges a toxikológiai eredmények elemzésekor. A halál körülményei nem mondanak ellent a túladagolásnak. Welsz csütörtök lett rosszul egy rendőrautóban, szeme felakadt, fulladt.

Túladagoláskor az amfetaminszármazékok fulladás érzését kelthetik – mondta Szeles Géza toxikológiai szakértő. – Az anyagcsere felpörög, majd a szív leáll. Az amfetaminszármazékok közül a legismertebb az ecstasy. A rendszeres drogfogyasztó napi adagja egy-két tabletta, de könnyen túladagolható, négy tablettától is történt már haláleset.

Welsz tudott Simon Gábor egykori MSZP-s elnökhelyettes titkos bankszámláiról. Az előzetes letartóztatásban lévő politikus 240 millió forint devizát tartott egy osztrák számláján, míg a MagNet Bankban 75 millió forintnyit. Utóbbit Welsztől kapott hamis bissau-guineai útlevéllel nyitotta.

A férfi együtt akart működni a nyomozókkal – a Simon-ügyben már tavaly októberben vádalkut köthetett –, hogy egy Panamában elkövetett csalás miatt ne adják ki. Ám a magyar titkosszolgálatok már a panamai megkeresés előtt, úgy egy éve is tudtak viselt dolgairól, s magas szintű kapcsolatai miatt is készültek róla jelentések.

Welsznek komoly kapcsolatrendszere volt az előző kormány alatt. Akkortájt tett szert jelentős vagyonra. Ám 2013 második felében anyagi problémái voltak, próbált előremenekülni, de már nem jutott pénzhez – mondta el egy a férfit jól ismerő forrásunk. A kör akkor zárult be Welsz számára, amikor szinte egy időben kiadatását kérték a panamai hatóságok, és egy másik ügyben feljelentést tett ellene egy budapesti ügyvéd. Ennek az eljárásnak a keretében kezdett el tárgyalni a magyar illetékesekkel.

Információink szerint Welsz útlevélbizniszében több bűntárs is lehet. A megtalált névre szóló és biankó útlevelek a bizonyítás szempontjából nem sokat érnek. Nem úgy az a lista, amelyen azok szerepelnek, akik korábban vettek át tőle okmányokat. A kiszivárgott információk szerint több politikus és üzletember is vásárolt Welsztől, az ő megfigyelésük és pénzügyeik átvilágítása már folyik.

Pincényi „hagyatékot” adott át halála előtt a rendőröknek Welsz

Illegális tevékenységének szinte a teljes dokumentációját átadta a rendőrségnek a halála előtti órákban Welsz Tamás, aki az Ausztriában parkoltatott ismeretlen eredetű százmilliói miatt mandátumáról lemondani kényszerült Simon Gábor volt MSZP-elnökhelyettes ügye és a Sólyom Airways „megmentése” kapcsán vált ismertté Magyarországon – tudta meg rendőrségi forrásokból a Népszabadság.

Iratok, köztük az elmúlt években kiállított bissau-guineai útlevelek igénylőlapjai, továbbá néhány kész okmánynak a fénymásolata is a rendőrség kezére került csütörtökön. A vállalkozó hatalmas mennyiségű dokumentumot adott át a rendőröknek, akikkel egyeztetett időpontban találkozott csütörtökön Budapesten, a Logodi utcai irodájában.

Welsz jó néhány dokumentumot és adathordozót előkészített a rendőrség megérkezéséig. Majd már a rendőrök előtt, két idős hölgy jelenlétében kinyitották az irodához tartozó pincerészt, ahol Welsz „irattára” volt, tele régebbi dokumentumokkal.

Majd miután közölte, hogy az érdi lakásában is vannak még a rendőrség számára hasznos anyagok, autóba ültették és Érdre vitték. Ott élettársa jelenlétében adta át a rendőröknek azokat a papírokat és adathordozókat, amelyeket a korábbi házkutatáson az akkor eljáró hatóság emberei nem találtak meg. Kérdés, hogy csak az útlevélügyletekkel kapcsolatos iratokat adta-e át a hatóság embereinek, vagy az ismerői szerint lényegesen nagyobb volumenű „bizniszéről”, a vagyonosodási ügyekhez nyújtott segítségről is beszámolt-e a rendőröknek.

Több forrásunk állítása szerint Welsz és „ügynökei”, akik Welsz megbízásából értékesítettek bissau-guineai útleveleket, rendszámokat és forgalmi engedélyeket, afrikai országok jövedelemigazolásaival is sefteltek. Olyan iratokkal, amelyekkel tulajdonosaik a magyar hatóságok előtt „hitelt érdemlően bizonyíthatták”, jövedelmük (vagy cégük nyereségének) egy része afrikai vállalkozásokból keletkezett, és a kérdéses összeg után az adott országban az adókat már megfizették. Mind több bizonyíték szól ugyanakkor arról, hogy a hatóságok tudtak Welsz illegális tevékenységéről, de valamiért nem tettek semmit.

Az elhunyt vállalkozó segélyszervezete misszióvezetőjeként

Az elhunyt vállalkozó segélyszervezete misszióvezetőjeként

Welsz bissau-guineai diplomatának adta ki magát, noha nem volt az, bár ez nem rajta múlott. Először 2002-ben, még a Fidesz kormányzása idején jelölte Bissau-Guinea konzulnak. Az akkori külügyi illetékesek néhány kiegészítést kértek a jelöléshez, de nem kaptak választ, így az ügy ad acta került.

Három évvel később megismételték a kérést, amit akkor már az új külügyi vezetés elutasított. A döntést nem indokolták, de nem hivatalos forrásokból úgy tudjuk, Bissau-Guinea akkor másokat is jelölt tiszteletbeli konzulnak, s ezért mondott nemet Welszre (és a többiekre is) a külügy.

Az már csak hab a tortán, hogy ugyanabban az időben a térség egy másik országa, Mali is jelölt egy tiszteletbeli konzult, akinek a személyét arra hivatkozva utasították el, hogy bissau-guineai útlevéllel és rendszámmal közlekedett Magyarországon. A külügy eszerint 2005-ben már tisztában volt azzal, hogy magyar állampolgárok adóelkerülés, a közlekedési bírságok elkerülése végett bissau-guineai útleveleket és rendszámokat használnak.

Suha György, a Magyarországon működő tiszteletbeli konzulok testületének elnöke pénteken az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta: informálisan és hivatalosan is többször, több csatornán keresztül jelezték a Külügyminisztériumnak a „problémát”.

Sőt, 2011-ben valaki, aki becsapva érezte magát, amiért utazásra alkalmatlan úti okmányt kapott Welsztől, fel is jelentette őt a rendőrségen. Érdeklődésünkre, hogy valóban feljelentették-e korábban Welsz Tamást, s ha igen, mi lett a feljelentések sorsa, a rendőrség írásban a következő választ adta: „A 26/2003. (VI. 26.) BM–IM együttes rendelet 4.§. 4. pontja értelmében az Ön által feltett kérdésre nem adható olyan tájékoztatás, amelynek során a gyanúsított, a sértett, a tanú, valamint a büntetőeljárásban részt vevő egyéb személy azonosíthatóvá válik.”

Miután korábban a rendőrség azt közölte, hogy Welsz Tamást érintő büntetőeljárás nem folyik náluk, Welsz nem lehet sem gyanúsított, sem tanú, sem sértett, sem „részt vevő egyéb személy”, tehát nem vonatkozhat rá a fenti rendelet.

A kérdés, amire a jelek szerint a rendőrség nem hajlandó választ adni, továbbra is az: mit lett a sorsa annak (vagy azoknak) a feljelentésnek, amelyet Welsz ellen tettek az elmúlt években? Eddig csak Simon Gáborról derült ki, hogy hamis bissau-guineai útlevele volt, és azt valakinek a segítségével fel is használta egy bankszámlanyitásra a Magnet Bankban.

A számlán később 75 millió forintnak megfelelő devizát helyeztek el. A bank azt állítja, szabályosan járt el. Annak ellenére is, hogy a Simon fényképét tartalmazó útlevélben nem volt schengeni vízum, azzal tehát soha senki nem léphetett be az Európai Unió területére. Az útlevél azonban eleve hamis.

Az útlevél Bissau-Guineában (is) állampolgárságot is igazoló okmány. Törvényesen az kaphat útlevelet, aki ott született (még ha nem ottani állampolgárok gyermekeként is), akinek a felmenői között volt bissaui állampolgár, vagy aki benősült az országba, illetve aki legalább öt éve ott élt folyamatosan, van erkölcsi bizonyítványa és előzetesen lemond az addigi állampolgárságáról, hiszen Bissau-Guinea a kettős állampolgárságot nem ismeri el.

Fekete Gy. Attila/Népszabadság

***

Pénzmosásról adhatott információkat halála előtt Welsz

Nemcsak a cégek és személyek neveit, de a pénzek útját is rögzítette Welsz Tamás. Ezek az adathordozók is a rendőrségen landolhattak. A Magyar Nemzet úgy tudja, csak a jövő héten derülhet ki, mi okozhatta Welsz halálát.

Az általa vezetett Charity March (CM) nevű segélyszervezet hazai "ügyfeleiről" is adatokat szolgáltatott a rendőröknek halála előtt Welsz Tamás - értesült a Magyar Nemzet. A lap információja szerint Welsz olyan dokumentumokat is átadott a hatóságoknak, amelyek alapján kideríthető, hogy a szervezet milyen cégektől és magánszemélyektől kapott támogatásokat.

"Ezekből az iratokból és adathordozókból kiderülhet az is, hogy az említett támogatók a segélyszervezet afrikai akcióihoz csatlakozva milyen összegeket igyekeztek eltüntetni a magyar adóhatóságok elől, valamint az is világossá válhat, hogy kik használták pénzmosásgyanús ügyleteik leplezésére a segélyszervezettel tartott kapcsolatukat, illetve a CM segélyakcióiban történt részvételüket" - írja a napilap.

A Nagyar Nemzet úgy tudja, hogy a lefoglalt iratok és számítógépes fájlok nemcsak neveket és összegeket, de a segélyszervezet által mozgatott pénzek útját is tartalmazzák.

A lap arról is ír, hogy a Welsz halálának pontos okát tartalmazó orvos szakértői vélemény a parlament nemzetbiztonsági bizottságának keddi ülésére még egészen biztosan nem készül el, legkorábban csak a jövő héten.

Az Index hétfőn írt arról, hogy Welsz Tamás bejáratos volt abba a budai zártkörű klubba, ahol ismert emberek mellett politikusok és a politikához közel álló üzletemberek is megfordultak, a klub vezetőjével – aki annak idején az APEH egyik vezető munkatársa volt – még Uruguayban is voltak üzleti úton. 

Index

***

Milyen bajra utalnak Welsz halálának körülményei?

Fennakadt szemek, beszédzavar, majd ájulás. A rendőrség szerint Welsz Tamás ezeket a tüneteket produkálta a halála előtti percekben. Bármibe bele lehet halni egyik percről a másikra, de ha ilyen történik, annak leggyakoribb oka a hirtelen szívmegállás, ami viszont ritkán jár zavaros beszéddel. A gyógyszermérgezés órákig tartó szenvedést okoz, agyi infarktust viszont kaphatott.

Welsz Tamás halálának körülményeiről rengeteg elmélet jelent meg, mióta a múlt hét csütörtökön rosszul lett, és életét vesztette egy rendőrségi autóban. Hivatalosan egyelőre csak a rendőrség szólalt meg, ők pénteken azt mondták, hogy tíz perccel a rendőrautó érkezése után észlelték, hogy Welsz beszéde akadozik, mindkét szeme fennakad, majd elveszíti az eszméletét. Alig több mint 20 perccel később már a mentők próbálták újraéleszteni a férfit, ez azonban nem sikerült.

Halálának lehetséges okaihoz eddig ez az egyetlen hivatalos kiindulópont, és a rendőrség közölte, hogy konkrétabb magyarázat csak az orvosszakértői vizsgálat lezárulta után lesz. A sajtóban ennek ellenére folyamatosan jelennek meg a lehetséges forgatókönyvek. Az egyik ilyen, hogy öngyilkos akart lenni, ezért még otthon gyógyszereket vett be, de a Blikk hétfőn már azt írta, hogy valamilyen szintetikus drog túladagolása is végezhetett vele, ám erre konkrét bizonyítékot nem közöltek, csak annyit, hogy „a halál körülményei nem mondanak ellent a túladagolásnak”. Az Origónak pénteken Welsz egyik érdi szomszédja azt mondta, hogy csütörtökön otthon még egészségesnek tűnt a férfi.

A hirtelen, váratlan szívmegállás az egyik lehetséges oka lehet Welsz váratlan halálának, ezért szakorvosok segítségével vettük végig, hogy ez milyen tünetekkel és lefolyással járhat. Arra is választ kerestünk, hogy mire utalhat, ha valakinek fennakad a szeme, és akadozik a beszéde. Az orvosokkal általánosságban beszéltünk, és nem konkrétan Welsz Tamás haláláról mondtak véleményt.

Életkortól, egészségi állapottól és foglalkozástól függetlenül bárki meghalhat hirtelen, váratlan szívhalálban, az esetek nagy részében pedig nincs ok, ami megmagyarázná, hogy miért akkor, és miért ott – mondta az Origónak dr. Matos Lajos, aki évtizedek óta dolgozik kardiológusként. A leggyakoribb szívhalált a kamrafibrilláció okozza, ami azt jelenti, hogy megszűnik a szívpumpa működése, a halál pedig néhány másodperc alatt beáll. Tíz hirtelen szívhalálból nyolcat ez a típus okoz.

Ilyen szívleállás mindenkit érhet, de a kockázatát növeli például a dohányzás, valamilyen veleszületett rendellenesség, a stressz, de akár egy-egy erősebb dühroham is előidézheti. Sokszor azonban még a boncolás sem mutat ki olyan elváltozást, ami a szívmegállást okozhatta.

Matos szerint a legtöbb szívhalálnál a beteg egy-két másodperc alatt elveszíti az eszméletét, és csak azt lehet látni, hogy elzuhan, vagy lefordul a székről. Amikor valaki hirtelen, a semmiből egyszer csak meghal, azt gyakorlatilag végtelen számú dolog okozhatja, ahogy a szívgyógyász fogalmazott: bármibe bele lehet halni, de a leggyakoribb a hirtelen szívhalál.

A hirtelen szívhalál első pillanataiban előfordulhat, hogy valakinek fennakad a szeme, bár ezután rögtön további katasztrofális tünetek alakulnak ki. „A hirtelen szívhalálnál viszont nincs beszédzavar, a beteg egyáltalán nem beszél, beavatkozás nélkül beállhat a halál. Nincs légzése, keringése, semmire sem reagál, esetleg az első percekben görcsösen összerándulnak az izmai” – mondta dr. Nagy András kardiológus. A hirtelen szívhalál így esetleg összetéveszthető egy epilepsziás rohammal is.

Bizonyos gyógyszerek is okozhatnak kamrafibrillációt, azonban, ha a hagyományos gyógyszer-túladagolásra gondolunk, mint amikor valaki túl sok altatót vagy nyugtatót vesz be, ott sokkal hosszabb, akár órákig tartó rosszullét kezdődhet a betegnél – mondta dr. Nagy András.

A szemek fennakadása, a beszédzavar majd az ájulás a megkérdezett orvosok szerint rengeteg betegség tünete lehet, sok kórfolyamat állhat ezek mögött, ezért nem túl szerencsés, ha ennyiből próbálunk meg bármilyen kórképet felállítani. Ami általánosságban elmondható, hogy az agy különböző betegségei, például az agydaganat, illetve az agyvérzés okozhatnak ilyen tüneteket, de a cukorbetegség egyes típusai, illetve az akut stresszreakció is kiválthatja.

Ki volt Welsz Tamás?

Welsz Tamás neve az elmúlt hetekben a Simon Gábor elleni nyomozás során merült fel. Az MSZP elnökhelyetteséről pár hete derült ki, hogy egy osztrák bankszámlán elhelyezett 240 millió forintnyi devizát úgy, hogy nem vallotta be sem a személyijövedelemadó-bevallásában, sem a vagyonnyilatkozatában. Az ügyészség adócsalás miatt gyanúsította meg a politikust, Simon minden pártisztségéről lemondott.

Először az Index írt arról, hogy Simon kapcsolatban állt Welsszel, aki a Sólyom légitársaság környékén is felbukkant, és az Interpool is körözte egy panamai csalás miatt. A lap szerint a rendőrség a Simon-üggyel összefüggésben tartott házkutatást Welsz egyik ingatlanában. A nyomozók állítólag olyan bizonyítékokat is találtak, amelyek megerősítették, hogy a két férfi régóta együttműködött egymással. Ekkor került elő Welsz széfjéből az a Gabriel D. névre kiállított, de Simon fényképét és adatait tartalmazó afrikai útlevél, amelyet egy bankszámla nyitásánál használtak. Simon bissau-guineai állampolgárként szerepel az okmányban.

A hamis okmány segítségével nyithattak számlát a MagNet Bank budapesti fiókjában, ahol 75 millió forintnyi összeget találtak a hatóságok. Az ügyészség ezt követően közölte: közokirat-hamisítással is meggyanúsították Simont. Az ügyészségi közlemény Welszt nem nevezte meg.

Prókai Eszter

***

Welsz Tamás hangmérnökként ott volt Őszödön

Többször is „feldolgozta” az NBH a múlt héten elhunyt, a Simon-ügy miatt híressé vált Welsz Tamást, aki korábban a Sólyom Airways megmentőjeként is szerepelt. Amikor a titkosszolgálat vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy ki szivárogtatta ki az őszödi beszédet a sajtónak, állítólag Welszt is kihallgatták.

Az őszödi konferenciaterem bejárata - Szabó Barnabás / Népszabadság

A Népszabadság információi szerint Welsz Tamás ugyanis hangmérnöki képesítése révén abban a csapatban dolgozott, amely az MSZP megbízásából 2006 nyarán rögzítette Gyurcsány Ferenc őszödi beszédét.

Az APEH akkor vagyonosodási vizsgálatot indított ellene, ami több mint kétmilliárd forint illegális jövedelmet tárt fel

 Abban az évben „dolgozta fel” először a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) Welsz Tamást. Túlságosan nagy lábon élt és túlságosan jóban volt az APEH akkori egyik magas beosztású munkatársával. Állítólag ők ketten vagyonosodási vizsgálatok „sikeres átvészeléséhez” és más adóelkerülésekhez nyújtottak volna segítséget – az akkori titkosszolgálat megállapításai szerint.

Aztán az egészből nem lett semmi. Az APEH és a gyanúba keveredett vezető útjai csendben elváltak. A Welsszel közös ügyekben nem indult sem adóügyi, sem büntetőeljárás.

Útlevél eladó!

Két évvel később a Külügyminisztérium „jelentette fel” az NBH-nál, miután többen jelezték a tárca illetékeseinek, hogy a magát bissau-guineai diplomatának kiadó Welsz 30-50 ezer euróért afrikai útleveleket és állampolgárságot árul.

Az NBH kezdeményezésére az APEH akkor vagyonosodási vizsgálatot indított ellene, ami több mint kétmilliárd forint illegális jövedelmet tárt fel.

Egy volt titkosszolgálati vezető valakinek odaszólt az APEH-nál, ahol hirtelen rájöttek, hogy adminisztrációs hibákat követtek el

Egy névtelenséget kérő egykori adóhivatali dolgozó szerint a vagyonosodási vizsgálatok során még a nagy halak esetében is legfeljebb az adózatlan bevétel hetedét, nyolcadát találják meg. Ha tehát Welsznél kétmilliárdos adózatlan bevételre bukkantak, az valójában akár 14-16 milliárdos illegális jövedelem lehet, de az biztos, hogy a megállapítottnál lényegesen több.

Az APEH akkor különböző jogcímeken összesen mintegy kétmilliárd forint befizetésére kötelezte Welszt.

Ám ekkor egy abban az időben már nyugdíjas volt titkosszolgálati vezető valakinek odaszólt az APEH-nál, ahol hirtelen rájöttek, hogy adminisztrációs hibákat követtek el, és azokra tekintettel összesen egymilliárd forinttal csökkentették a Welszre kiszabott bírságot és egyéb fizetendőket.

Öngyilkos akart lenni

Welsz Tamás halálának pontos körülményei még ma sem ismertek. A Népszabadságnak az őt szállító rendőrök jelentését ismerő, névtelenséget kérő források azt mondták, Welsz valóban tett olyan kijelentéseket, amelyek arra utaltak, hogy öngyilkosságot követett el, de nem ott, nem akkor és nem azt mondta, amit korábban egyes internetes portálok írtak.

Egyelőre azonban tényként csak annyi mondható, hogy külsérelmi nyomokat nem találtak a testén, és valószínűleg nem valamelyik ismert drog túladagolása okozta a halálát. A rendőrök jelentésének fényében azonban egyre kevésbé kizárható, hogy öngyilkosság történt.

Welsz – állítólag ügyvédje tudtával és beleegyezésével – hívta fel a rendőrséget azzal, hogy számos bűncselekménnyel kapcsolatos dokumentumot és bizonyítékot szeretne átadni.

Múlt csütörtökön délre beszélték meg a találkozót a férfi Logodi utcai irodájában, ahol már előre odakészített irathalom és számos adathordozó várta a nyomozókat. Majd a pincéből is előkerült még egy halom „bizonyíték”.

Már indultak volna a kihallgatásra, amikor Welsz felvetette, hogy az érdi házában van még néhány dokumentum. Egészen pontosan egy konkrét iratot nevezett meg.

Maga jó nyomozó, de már nem tehet semmit, tudja, én orvos vagyok, már nem tehet semmit

Kérte, hogy azért feltétlen menjenek el, mert ha Fürst György (Terézváros egykori alpolgármestere, aki pár éve a Közép-afrikai Köztársaság diplomata-útlevelével sikertelenül próbálta meg elkerülni, hogy gyanús ingatlanügyekben eljárás induljon ellene) megtudja, hogy ismét lefoglalást tartanak nála, akkor elviszi és megsemmisíti. (Körülbelül három héttel korábban volt már egy házkutatás Welsz érdi házában, a kiszivárgott hírek szerint akkor került elő Simon Gábor volt szocialista elnökhelyettes – lapunk információi szerint valóban létező – bissau-guineai útlevele.)

Megkerestük a fentiekkel kapcsolatban Fürst Györgyöt, aki azt mondta, ő nem ismeri Welsz Tamást. Soha nem is üzletelt vele, válaszolta a következő kérdésre, majd leszögezte, nem közszereplő, ezért nem köteles eltűrni, hogy politikai vagy bármilyen más ártó szándékkal bárki belekeverje ebbe a nyilvánvalóan a baloldal lejáratását célzó ügybe. Mindenkit beperel, aki ezt meg meri tenni.

Végül Fürst és lapunk munkatársa azzal vált el, hogy ha a későbbiekben lesz mondandója az ügyben, akkor a Népszabadság áll a rendelkezésére.

Nem volt állandó figyelem alatt

Információnk szerint Welsz és a három nyomozó Érdről Budapest felé tartott, már éppen ráhajtottak az M1–M7-es autópálya közös szakaszára, amikor Welsz a mellette ülő nyomozónak vontatottan, kissé akadozó nyelvvel, félig bódultan azt mondta: „Maga jó nyomozó, de már nem tehet semmit, tudja, én orvos vagyok, már nem tehet semmit. Bocsánat!”

A mellette ülő nyomozó rákiabált: Bevett valamit?! „Nem mondom meg” – mondta Welsz akadozó hangon.

Azt, hogy tényleg bevett-e valamit  - elvileg megtehette, hiszen nem volt őrizetben, ezért nem is bilincselték meg, és nem is állt mellette folyamatosan rendőr, aki minden mozdulatát leshette volna-, vagy az elmúlt hetek stressze végzett vele, csak a toxikológiai vizsgálatok után lehet megmondani. Néhány nap, legfeljebb még egy hét múlva.

Welsz Tamás rejtélyes halála azonban máris politikai szintre emelkedett. Tájékoztatást kért a fideszes képviselők által nemes egyszerűséggel csak a szocialisták házi útlevélszállítójaként aposztrofált Welszről a Parlament Nemzetbiztonsági Bizottsága is.

A testület keddi félig zárt ülésén a titkosszolgálatok állítólag egybehangzóan azt állították, hogy nem álltak kapcsolatban Welsszel – legalábbis csak ennyit közölt az ott elhangzottakból az ülést követően a bizottság elnöke.

Hírkereső

Welsz mindent dokumentált, az ujjlenyomatokat is őrizte

Welsz Tamás dokumentálta az útlevél-vásárlási ügyleteket, nyilvántartásában még az érintettek ujjlenyomatát, sőt még a személyi igazolványuk fénymásolatát is szerepeltette - írja a Magyar Nemzet pénteki számában.

A lap úgy tudja, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) már a Gyurcsány-kormány idején, 2007-ben vizsgálta a bissau-guineai útlevelek ügyét, amelynek végén terjedelmes jelentés készült, a súlyos visszásságok feltárása ellenére azonban semmilyen intézkedés nem történt.

A Magyar Nemzet szerint az In-Kal Security volt vezetőjének kezdeményezésére Welsz Tamás hangmérnökként részt vehetett Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének rögzítésében is.

MTI

 

 

 

Szerző: admin