Aranytorok, avagy láthatatlan aranysorok Moldován Stefánia emléktáblájára
2019. szeptember 2. 09:52
" Elsősorban nem az alkat keres szerepet, hanem a hang és a lélek..."

Kedves Tatjána Néném!

Néhány napja avattuk egy nagy magyar énekesnő emléktábláját, az évekkel ezelőtt elhunyt Moldován Stefániáét. Az érdem a XIII. kerületé, amelyben négy évtizeden át volt otthona, de ha ma megkérdeznék a művésznőt, otthonául biztosan az Operát is felsorolná. Két lakóhelye van az énekesnek, ráadásul ő olyan családban működött, ahol testvére operát is rendező filmes, Moldován Domonkos, sógornője pedig egy másik operai szopránfach kiválósága, Csengery Adrienne. A róla való gondolkodás közben teszteltem az Opera öt éve készülő, most a végfázisba érkezett DigiTár-rendszerét is, és az az ötletem támadt, hogy demonstratíve azt a végtelennek tetsző listát is elküldöm Önnek. A valódi, majd szeptember végén „felavatandó" adattömeg természetesen tovább is nyílik a címnél és szerepnél: fotókat, teljes szereposztást, színlapokat is ígér, de erről még később.

"Ölj meg engemet Bánk, ó, ölj meg" – kezdi egy több évtizedes, ám ma is bárki által megtekinthető felvételen egy olyan énekesnő, akire ma, egy másik hangi korban már egészen biztosan mást osztanának. Éppenséggel Gertrudisszal kínálgatná az igazgatóság, a legteljesebb jó szándék mentén, hisz királynéi termete, hangvolumene és stabilitása talán inkább arra a szerepre predesztinálná. De Moldován Stefánia, hisz ő énekelt az imént, a szegény, az egész világ által magára hagyott Melinda alakját ölti fel, hisz ő maga is tudja, kortársai is akkor még, hogy elsősorban nem az alkat keres szerepet, hanem a hang és a lélek. És akinek ilyen finom, áttetsző, olvadó magasságot adott a Jóisten – az ortodox örmény is meg a "katolikus magyar" is, az hagyja meg Gertrudist a mezzoszopránoknak.

Moldován Stefánia titokzatos művész, nem egy a sorban, hiába szoprán, senkire sem hasonlít. Stefánia a romániai Sajóudvarhelyen születik 1931. augusztus 24-én. Az apai ágon örmény származású művész családja 1944-ben költözik Magyarországra, ahol hamarosan megkezdi zeneakadémiai tanulmányait. 1948 és 1953 között dr. Sipos Jenő tanítványa, majd az Operaház ösztöndíjasa, később énekkari művésze. Még mindig türelemmel kell lennie, de ő csak érik eközben! Vaszy Viktor szerződteti Szegedre 1954-ben, ahol Mimiként debütál Puccini Bohéméletében. A Szegedi Nemzeti Színház tagja marad 7 hosszú éven át egészen 1961-ig, amikor is visszatér Budapestre, és a híressé vált Manon Lescaut-felújítás egyik címszereplője lesz.

Repertoárján főként Verdi és Puccini hősnői szerepelnek, de a német operairodalomból is énekel olyan szólamokat, mint a Fidelio Leonórája, A bolygó hollandi Sentája, vagy A bűvös vadász Agátája. Leghíresebb alakításai közé tartozik mégis Erkel Bánk bánjának Melindája, ez a tüllfinomságú koloráló szólam, amely a rejtett tartalékot mutatja fel egy nagyon tudatos, a hangszerével bánni minden körülmény között képes művész aranyfedezetét. Nem lehet véletlen, hogy 25 esztendő spinto és drámai alakjai után mégis Melindaként kívánja ünnepelni operaházi aranymiséjét. Az előadásról így ír Fodor Géza: „Amit Moldován Stefánia tud erről az alakról, amit az emberi integritás póztalan méltóságáról és megsértésének jóvátehetetlenségéről, az erős és gyöngéd hitvesi, anyai érzelmekről árnyalatgazdagságban el tud mondani ezzel a szereppel, az ma egyedülálló helyet biztosít neki a Melindát alakító művészek között. Aligha lehetett volna ezt a jubileumot szerencsésebben és szebben megünnepelni."

A kiváló szoprán híre külföldre is eljut, sőt, a legnagyobb tenorok játszanak vele szívesen, mert remek partner a színpadon, mint mondják: „a hátán is szeme van". (Egy zárójelet talán megér, hogy habár Mario Del Monacóval közös éneklését emlegette az emléktábla-avatáson Baranyi Ferenc, a tántoríthatatlan operabarát – 1970 tavaszán az Erkelben két emlékezetes Sámsont énekeltek együtt –, de számomra még fontosabb adat, hogy 1977. június 20-án, amikor egy még feltörekvő, fiatal, de már akkor is szinte sztártenor, bizonyos José Carreras egyetlen magyarországi Don Carlosát énekli, Erzsébetet „természetesen" Moldován Stefánia alakítja, II. Fülöpként mindezt a kiváló partnerolást elég közelről követheti nyomon Kováts Kolos, aki az avatáson most volt szíves levelemet is felolvasni...)

Stefi fellép apai őseinek földjén, Örményországban is, ahol lenyűgözi a világhírű örmény zeneszerzőt, Aram Hacsaturjánt: aki neki ajánlja három koncertáriáját. Az örmény közönség is kirobbanóan lelkes: amikor egy fellépésén elmondja, hogy ő is örmény, kiürül a terem – aztán pár perc múlva újra megtelik – a nézők csak elszaladtak konyakot, süteményt hozni neki...

Mai fejjel, pláne hosszabb időre bezárult Operaházzal a hátunk mögött döbbenetesen nehéz elképzelni, de (énekkari éveit most nem számolva) csak szólistaként Budapesten töltött 25 esztendeje 26 szerep, konkrétan 566 előadását jelentette az Opera kötelékében... Irtózatos szám, a szakmai felkészültség, az elhivatottság és a stabil idegzet piramisán nyugvó adat.

Csak egyetlen szereposztást említek konkrétan, amely máskülönben nem lehet benne az 566-ban (hisz nem a nálunk, nem a mi szervezésünkben folyt), abban viszont nagyon is, hogy a rendszerváltás környékéig sikerült valamiféle operai tudást átadni a fiataloknak. 1976. november 14-én délelőtt mindenki Stefikéje elénekelte legalább századszor azt a "pillekönnyű" szerepet, amelyet Beethoven talán par excellence az ő torkára irt. Egyszóval Leonórát, a négyből az egyiket, mert neki mindegyik megadatott: Verdi két nőalakja (Trubadúr és Végzet hatalma), és Beethoven operájának korai alakja is, ahol szintén övé volt a címszerep, csak néha nem Fidelióként, hanem Leonóraként. Érdemes tehát megfigyelni a másnapi rádiós "munkáshakni" szereposztását. Vasárnap délután felállt egy félreeső színpadra ő is, miközben ez idő alatt más kollégáik nyilván az Operaházban és az Erkelben is domborítottak valamit. Ezt mondta 19 óra 10 perckor a szpíker, merthogy noch dazu még egyenes adás is volt:

"Most pedig kapcsoljuk a Csepeli Munkásotthont.

Moldován Stefánia nyugalomba vonulásáig a magyar operajátszás egyik vezető szopránja volt, legutolsó éveit pedig immár a Gobbi Hilda által alapított Ódry Árpád Színészotthonban töltötte, betegen. Stefi még egy nyolcvanas években kiadott szakácskönyvbe eredeti örmény recepteket írt, az olvasók megtanulhatták belőle, hogyan kell elkészíteni az örmény gombafőzeléket, a mazsolás rizst és a diósbélest. Azon kívül három mozifilmben, dokumentumfilmekben, zenés tévé-színház adásokban szerepelt. 2005-ben a Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagjává választották. 2012-ben, áprilisi halála után pedig az Opera posztumusz Örökös Tagja lett.

„Csak ne bántsad kisfiam" – ugye, így folytatódik az elején kezdett Melinda-ária. Most írjuk át gondolatban arra: csak ne bántsd az emlékemet! Ha kisfia nem is született, lánya igen, aki két unokával is megajándékozta. Férje, Révész Miklós filmgyári igazgató. A szépséges emléktábla most a hétéves szomorúság utáni első örvendetes és szükséges lépcső. Mi pedig az Operával Moldován Stefániára is kiterjesztjük lemezprogramunkat, a közeljövőben ritka, kiadatlan felvételeiből megjelentetünk egy csokorra valót, és az immár szokásos képes album sem maradhat el. Mert az énekest hangjával megőrizni a legfontosabb: Moldován Stefánia istenáldott vocéja és művészete pedig igazán megérdemli, hogy széfben, de hozzáférhető módon őrizzük az idők, de legalábbis a magyar és az európai kultúra végezetéig.

ÓKOVÁCS SZILVESZTER
Szerző: admin