Magyar üzletemberek visszavásárolnák a Budapest Airportot, amit a Gyurcsány-kormány adott el
2020. október 10. 11:49
Magyar üzletemberek megvásárolhatják a Budapest Airportot, amit még a Gyurcsány-kormány adott el külföldi befektetőknek. A konzorciumban benne van a MOL és az Indotek csoport tulajdonosa, Jellinek Dániel is.

A Bloomberg az előzetes tárgyalásokhoz közel álló forrásokra hivatkozva azt írta, hogy egy magyarokból álló konzorcium ajánlatot tett a budapesti reptérre.

A Budapest Airport három jelenlegi tulajdonosa a szingapúri állami befektetési alap, a GIC, egy kanadai nyugdíjalap és az AviAlliance, egy reptereket működtető, szintén kanadai cég.

A koronavírus-válság miatt a repterek nehéz helyzetben vannak, ezért is lehet nagyobb az esély az üzletre, annak ellenére, hogy eddig a külföldi tulajdonosok azt mondták, meg akarják tartani a befektetést.

A járvány kitörése előtt 3 milliárd euróra becsülték a Budapest Airport értékét.

A konzorcium tagja a Mol mellett Jellinek Dániel, az ingatlanbefektetésekkel foglalkozó Indotek Csoport alapítója, és Magyarország egyik leggazdagabb üzletembere.

A Budapest Airportot 2005-ben privatizálta a Gyurcsány- kormány, a visszavétele beleillene az Orbán - kormány és a megerősödött magyar tőke törekvésébe a nemzeti vagyon magyar kézbe kerülésére.

A kormány idén már 90 százalékos részesedést vásárolt a sármelléki reptérben. A Bloombergnek nem kommentálták az értesülést, az Indexnek Jellinek Dániel megerősítette, hogy tagjai a konzorciumnak.

origo.hu

Szerző: admin