40 országos pártlistát jelentettek be az áprilisi választásra
2018. március 7. 19:00
Egyre inkább úgy fest, „keresd meg a tűt a szénakazalban!” játékot fogunk játszani április 8-án.

A választási folyamat két fontos határideje járt le ma és tegnap.

Március 5. volt a határideje az egyéni választókerületi jelöltek bejelentésének, március 6. délutánja pedig az országos listák és az országos nemzetiségi listák bejelentésének.

Habár egy darabig úgy tűnt, a szabályok megszigorítása idén elejét veheti annak, hogy félrevezető nevű, valós támogatottság nélküli kamupártok sokaságából kelljen kiválasztani a tényleges jelölteket és szervezeteket, ezek a remények szertefoszlottak: minden korábbinál több gyanús alakulat igyekszik majd összezavarni a választókat.

Az már korábban kiderült, hogy egyéni jelöltből rengeteg lesz a szavazólapon, Orosházán például 35 név kerülhet fel a cédulára.

A Nemzeti Választási Bizottság ma közzétette, hogy 40 párt jelentette be, hogy országos listát állítana, emellett tizenhárom nemzetiség is állít listát, így akár 53 szervezet neve is ott állhat a szavazólapon.

Íme, a teljes lista:

A Haza Pártja, A Mi Pártunk - IMA, Alternatív Magyar Néppárt, Családok Pártja, Demokrata Párt, Együtt - A Korszakváltók Pártja, Együtt a Magyar Kisebbségekért És Hátrányos Helyzetűekért Párt, Elégedett Magyarországért Mozgalom, Értünk-Értetek - A Hiteles Párt, Európai Roma Keresztények Jobblétéért Demokratikus Párt, Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt, Hajrá Magyarország!, Haladó Magyarországért Párt, Iránytű Párt, Jobbik Magyarországért Mozgalom, Kell az Összefogás Párt, Közös Nevező 2018, Közösen Egymásért Demokratikus Néppárt, Lehet Más a Politika, Lendülettel Magyarországért, MSZP-Párbeszéd, Magyarországi Cigánypárt, Magyar Igazság és Élet Pártja, Minden Szegényért Párt, Magyar Kétfarkú Kutya Párt, Momentum Mozgalom, Magyar Munkáspárt, Demokratikus Koalíció, Magyarországon Élő Dolgozó És Tanuló Emberek Pártja, Nemzeti Együttműködés és Megbékélés Párt, Fidesz-KDNP, NET Párt, Összefogás a Civilekért Párt, Összefogás Párt, Rend és Elszámoltatás Párt, Sportos és Egészséges Magyarországért Párt, Szegény Emberek Magyarországért Párt, Szegényekért Párt, Tenni Akarás Mozgalom és a Tenni Akarók Magyarországi Pártja.

A Nemzeti Választási Iroda internetes oldalán 14.20-kor még csak 23 pártlista volt bejelentve, azaz az utolsó másfél órában 13 jelölőszervezet adta le országos listáját. 

Azt, hogy végül hol hány egyéni jelölt és hány országos lista szerepel a szavazócédulákon, a következő napokban dől el. A jelöltek esetében a helyi választási irodák ellenőrzik az adatokat és veszik nyilvántartásba az indulókat, az országos listáknál a Nemzeti Választási Bizottság ellenőrzi, hogy megvan-e mindegyik szervezetnek a listaállításhoz szükséges 27 egyéni jelöltje a fővárosban és kilenc megyében.

Még ha a rengeteg kamujelölt és kamupárt egy részét ki is szórják, nyilvánvaló, hogy az ál-szervezetek többsége idén is kijátszotta valahogy a szabályokat.

Az egyéni jelöltek fejenként egymillió forint kampánytámogatást kapnak, amit vissza kell fizetniük, ha nem érik el a 2%-ot. Az országos lista már sokkal nagyobb pénzt, sávosan 149-597 millió forint kampánytámogatást hoz a szervezeteknek, de az idei választáson új szabályként jelenik meg, hogy ezt vissza kell fizetni, ha egy párt nem éri el az egy százalékot. Az új szabály visszatartó ereje azonban csődöt mondott, vélhetően sokan érzik úgy, hogy amint megszerezték a pénzt, azt már senki nem tudja visszavenni tőlük – a nyomokat meg majd valahogy elsikálják.

Közkeletű ellenzéki vélekedés szerint a kamu- és bizniszpártok burjánzása a kormány esélyeit növeli, az ellenzékét pedig rontja. Ebből kiindulva feltételezik, hogy a Fidesz helyenként támogathatta, segíthette a fantomszervezeteket a jelölt- és listaállításban.

Az kétségtelen, hogy a nagy tolongás az ellenzéki szavazók helyzetét nehezíti meg. Az elkötelezett kormánypárti választóknak ugyanis szinte mindegy, hogy kedvenc pártjukat 10 vagy 40 tételes listából kell-e kiválasztaniuk, úgyis rátalálnak, legalább van egy vérpezsdítő izgalom a szavazófülkében. Ezzel szemben az ellenzéki választók egyébként is azt hallgatják hónapok óta, hogy a saját körzetükben három-négy esélyes ellenzéki indulóból kell kiválasztaniuk a leginkább esélyeset, aki nem feltétlenül a saját kedvenc pártjuk jelöltje. Számukra a helyzet még zavarosabb lesz, amikor ismeretlen nevek sokaságával találják szembe magukat.

Ugyanakkor az is tény, hogy 2014-ben az akkori kamupártok alig-alig kaptak szavazatokat, és mindössze egy olyan körzet volt, ahol ők döntötték el a választás végkimenetelét. A budapesti 15-ös választókerületben a fideszes Kucsák László 20 648, a szocialista Kunhalmi Ágnes 20 592 szavazatot kapott, a kamupártok pedig a köztük lévő különbségnél többet, 1740 szavazatot szórtak szét a szélrózsa minden irányába.

Innen nézve nem látszik logikusnak, hogy érdemes legyen nagy erőforrásokat mozgósítani a káosz érdekében. Egy azonban biztos: a 2011-ben megalkotott választási rendszer súlyos hibája, hogy ez a helyzet ismét előállt, mert rombolja a demokrácia tekintélyét.

Válasz.hu

 

Szerző: admin