A Fidesz-maffia bosszúját Pokorni Zoltán sem kerülheti majd el
2020. február 8. 09:41
Pokorni Zoltánt különös tisztelet illeti meg.

Szeretnék igazságos lenni; minden tiszteletem Pokorni Zoltáné, aki a XII. kerület polgármestereként összefogott az I. és II. kerület vezetőivel, és egy közös történelmi séta keretében mutatják be az érdeklődőknek azt a borzalmas öldöklést és pusztítást, ami február 11-én, az úgynevezett kitörés napján történt Budapesten.

Közösen kívánják bemutatni a rengeteg szenvedést, gyilkolást és pusztítást, ami azért történt, mert a Várban rekedt német és magyar Wehrmacht katonák a biztos vereség ellenére sem voltak hajlandóak kapitulálni, és így két hónappal meghosszabbították a háborút – rengeteg felesleges szenvedést okozva a főváros lakosainak.

Ez alatt a két hónap alatt rommá lőtték Budapestet, és a kitörni szándékozó katonák 90 százaléka is elpusztult. Pokorni Zoltán azzal, hogy részt vesz ebben a közös akcióban, nyíltan szembefordul a kormánypártok hungarista, neonáci narratívájával, amely szerint a kitörésben résztvevő Wehrmacht katonák a „haza hősei" voltak. Mára az is kiderült,hogy a kormány anyagilag is súlyos százmilliókkal támogatja azokat a szervezeteket, amelyek katonai egyenruhás, horogkeresztes, neonáci vonulást szerveznek az általuk becsület napjaként emlegetett esemény alkalmából.

És tiszteletre méltó az is, hogy Pokorni Zoltán – korábbi álláspontjával szembefordulva – ma már nyilvánosan elismeri, hogy a turul madár a harmincas években az antiszemita szélsőjobboldal szimbólumává vált, és ezért nem alkalmas arra, hogy a háború ártatlan áldozatainak emlékművén éktelenkedjen.

Mindannyian tudjuk, hogy a Fideszben – mint a maffiában általában – a bosszúállás (omerta) az egyik legfontosabb alaptörvény. Ezt nyilván Pokorni sem kerülheti majd el. Ezért illeti meg különös tisztelet, hogy kiállt az igazság, a becsület és a tisztesség mellett.

Vásárhelyi Mária

Szerző: admin