Évtizedek után szólalt meg az auschwitzi haláltábor tetoválója
2018. január 9. 09:47
Egy dologban bízott Lale Sokolov, az auschwitzi haláltábor tetoválója, hogy másnap felkel. Saját maga jelentkezett, hogy elvigyék a táborba, hogy családját megmentse. Évekig nem mert beszélni arról, hogy mi volt a feladata, csak a felesége halála után mondott el mindent. „Tetováló, egy nap téged is elviszlek!" - ezt mondta neki az auschwitzi haláltábor rettegett orvosa, Josef Mengele. A férfiról most hosszabb anyagot közölt a BBC.

Az SS alá tartozó regisztrációs részlegben dolgozó Lale egy kis lépéssel távolabb került a közvetlen halálraítéltektől.

Egy adminisztrációs épületben dolgozott, ahol ehetett, és ha nem volt épp újabb fogoly, újabb embertömeg, akiket tetoválnia kellett, akkor elmondása szerint még szabadideje is volt. 

Soha, de soha nem látta magát úgy, mint aki együttműködik a nácikkal"- ezt a Lale-ről készült könyvben mondta el Heather Morris író, aki három évet töltött vele halála előtt.

Örök félelmet és paranoiát hagyott benne a három év, amit a haláltáborban töltött - mesélte az írónő.

Családja miatt, és hogy kollaboránsnak hiszik majd, Lale egész életében magában tartotta titkát, egészen felesége, Gita haláláig.

Lale azt is elmondta az írónak, hogy nem volt választási lehetősége. Tette, amit mondtak neki, és bízott benne, hogy még másnap reggel is felébred.

A háború után súlyos lelki válságba került férfi attól félt, hogy ismét megbélyegzik majd úgy, mint aki az SS munkáját segítette.

Ezzel a súllyal élte le élete elkövetkező 50 évét Ausztráliában. 

Josef Mengele - az auschwitzi koncentrációs tábor orvosa, aki a foglyokon végzett embertelen, brutális kísérleteivel vált hírhedtté - szinte Lale tetoválógépe alól vitte el áldozatait, azt mondta neki, miközben operett dallamokat fütyülgetett, hogy "Tetováló, egy nap téged is elviszlek!" 

Lale az elkövetkező két évben több száz ezer rabot tetovált, asszisztensei segítségével.

Mára ezek a számsorok a halál szimbólumaivá váltak.

Auschwitzban, és annak altáboraiban - Birkenauban és Monowitzban - tetoválták a foglyokat. Ezt a gyakorlatot a nácik 1941-ben vezették be, és 1943 tavaszára minden rabnak volt sorszáma és tetoválása. Eleinte egy bélyegzővel dolgoztak a nácik, de a tinta hamar lekopott, ekkor vezették be a kéttűs tetoválógépet, amivel Lale is "dolgozott".

Amikor a foglyok megérkeztek a táborokba, ruhájukat elvették, rabruhát kaptak, majd hajukat leborotválták, és megkapták tetoválásaikat. Ez alól csak a német "újraképző" foglyok és a közvetlenül a gázkamrába küldött foglyok voltak kivételek.

Egy sor megaláztatás után az emberek megértették, a nevüket nem használhatják többé, ezzel is dehumanizálták őket a nácik.

1942 júliusában Lale-nek egy törékeny fiatal lányt kellett tetoválnia, egy számsor volt csak előtte, 34902. Mikor felnézett a lányra, rögtön beleszeretett.

"Amikor a számot tetováltam a karjára, a szívembe tetováltam ezt a számsort" - mondta.

A lány neve Gita volt. Miután a nácik 1945-ben elkezdték kiüríteni a táborokat a szovjet seregek megérkezése előtt, Gitát is elvitték.

Lale csak a lány nevét tudta, Gita Fuhrmannova.

Később Lale visszatért Csehszlovákiába. Testvére is túlélte a tábort, így családjuk újra egyesült. Lale a vöröskereszt segítségével hagyta el Csehszlovákiát, és miközben egy vonatra várt a pozsonyi pályaudvaron, egy ismerős arc lépett hozzá.

Gita volt az. Még abban az évben összeházasodtak, és nyitottak egy textilkereskedést. Később Párizsban és Bécsben éltek, míg sikerült annyi pénzt gyűjteniük, hogy elhagyják Európát. Sydney-be költöztek, és ott alapítottak családot. Gita egy párszor visszatért Európába, Lale soha többé.

Heather Morris elmondása szerint a sztori találta meg őt, és nem fordítva. Ludwig Lale Eisenberg kifejezett kérése volt, hogy ő írja meg a történetüket. Olyan embert keresett, aki nem zsidó, ezért talán objektívebben írja meg a könyvet, és nem érzelmi alapon. Az írónő elmondása alapján a 87 éves

Ludwig számára csak annak a 18 éves törékeny lánynak a tekintete maradt igazán fontos életük ezen sötét szakaszából.

Egy dologban bízott Lale Sokolov, az auschwitzi haláltábor tetoválója, hogy másnap felkel. Saját maga jelentkezett, hogy elvigyék a táborba, hogy családját megmentse. Évekig nem mert beszélni arról, hogy mi volt a feladata, csak a felesége halála után mondott el mindent. „Tetováló, egy nap téged is elviszlek!" - ezt mondta neki az auschwitzi haláltábor rettegett orvosa, Josef Mengele. A férfiról most hosszabb anyagot közölt a BBC. 

Ludwig "Lale" Eisenberg 26 évesen, 1942-ben került az Auschwitz-Birkenau-i koncentrációs táborba.

Miután a nácik a szülővárosába érkeztek, saját maga ajánlotta fel, hogy őt vigyék el a katonák a családja helyett. Abban bízott, hogy ezzel megmenti őket. Lale ekkor még nem tudhatta, hogy mi vár rá. A táborba érkezése után a nevét már csak a 32407 szám jelezte. A tábor rohamosan nőtt. Újabb és újabb blokkokat építtettek a nácik a foglyokkal. Lale is építő munkát végzett, kegyetlen körülmények között ácsoltak.

Lale röviddel érkezése után tífuszt kapott.

A fiatal fiút egy Papen nevű francia egyetemi tanár vette a gondjai alá, és próbált segíteni neki. A férfi később Lale-t mint asszisztenst maga mellé vette, és megtanította, hogyan élje túl a napokat a táborban. Egy nap Papen eltűnt, és Lale soha nem tudta meg pontosan mi történt a barátjával.

Másnap Lale egy bőröndött kapott, tele tetováló eszközökkel és egy papírt, melyen az állt: Politische Abteilung.

Részben nyelvi készségeinek is köszönhetően - szlovákul, németül, oroszul, franciául és magyarul is beszélt - maradt életben, és lett a fiatal fiúból felnőtt férfi.

A kutatások során az is kiderült, hogy Lale szülei egy hónappal Lale szabadulása előtt haltak meg a táborban, de ezt az információt az idős férfi már nem tudhatta meg.

STEINMETZ ANIKÓ

 

 

 


Szerző: admin