Fiatal szakemberek, akik előrevihetik a magyar mezőgazdaságot
2020. január 10. 10:20
2019 őszén Nemzeti Agrártehetség Program néven hirdetett pályázatot az agrárterületeken tevékenykedő doktoranduszok és fiatal kutatók számára a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ.

A fejenként 1,5 millió forint elnyerhető díjat három doktorandusz hallgató és három fiatal kutató kapta az idén.

Az eredményhirdető rendezvény megnyitóján Prof. Dr. Gyuricza Csaba, a NAIK főigazgatója kiemelte, hogy az ezredforduló óta nagyobb változások történtek az agrárium területén, mint az azt megelőző 100 évben összesen, ennek pedig egyenes következménye, hogy radikálisan felértékelődik a technológia, a kutatás és az innováció az elkövetkező időszakban.

A pályázatok elbírálásakor külön szempont volt, hogy a kutatási témák, eredmények ne az asztalfiókoknak készüljenek, hanem olyan munkák legyenek, amelyek idővel gyakorlati hasznot hoznak a hazai agráriumnak, ezzel pedig az egész magyar nemzetgazdaságnak.

Három doktorandusz hallgató és három fiatal kutató kapta meg a díjat.

Kiemelten fontos feladat a fiatal, tehetséges magyar agrárkutatók munkásságának felkarolása. Sokan közülük már egy egészen újfajta, 21. századi kutatói szemléletet képviselnek és ez a frissesség hosszú távon nélkülözhetetlen erőtartalék Magyarország versenyképes agráriumának megteremtéséhez – hangsúlyozta a főigazgató.

Prof. Dr. Gyuricza Csaba elmondta: a fiatal szakemberek újfajta, 21. századi kutatói szemléletet képviselnek.

Ígéretes kezdésnek nevezte a 64 beérkezett pályázati anyagot köszöntő beszédében Prof. Dr. Sótonyi Péter, a Professzorok Battyhány-i Körének elnöke, az Állatorvostudományi Egyetem rektora. A társadalmi és történelmi kihívásokra az agrártudományok területének is reagálnia kell, sikeres válaszokat pedig kizárólag az innovációk útján leszünk képesek találni. Amíg ember lesz a Földön, versenyképes agrártechnológiákra, biztonságos élelmiszerre és jól képzett szakemberekre mindig szükség lesz, az ezek megteremtésébe fektetett munka mindig sikerre lesz ítélve, sosem lesz hasztalan – hangsúlyozta Sótonyi Péter.

Prof. Dr. Sótonyi Péter ígéretes kezdésnek nevezte a 64 beérkezett pályázati anyagot.

A pályázaton olyan doktoranduszok indulhattak, akik agrár-felsőoktatási hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek, aktívan szerepet vállalnak a hallgatói, oktatói, kutatói életben és sikeres abszolutóriumot tettek. Pályázhattak továbbá olyan fiatal kutatók is, akik jogviszonyban állnak valamelyik, az Agrárminisztériumhoz tartozó kutatóintézettel, agrár-felsőoktatási intézménnyel, vagy annak valamely kutatóintézetével és kiemelkedő szakmai, kutatói, oktatói és publikációs tevékenységet tudtak felmutatni.

A fiatal kutató kategória győztesei:

- Karacs-Végh Anita – A hazai dinnyetermesztést és szaporítóanyag-előállítást jelentősen veszélyeztető kórokozó, az Acidovorax citrulli

- Kovács Levente – Tejelő szarvasmarha nehézellések előrejelzése, a hőstressz viselkedésélettani és állatjólléti tanulmányozása újszülött és választás előtti borjakban

- Langó Bernadett – A tritikálé humán célú felhasználásának kutatása

A doktorandusz kategória győztesei:

- Izsó Tekla – Tejtermék-analógok minőségének fogyasztói percepciója a termékek táplálkozástudományi és élelmiszertudományi értékelésének összehasonlításában

- Kovács Imre – Mezőgazdasági vadkárbecslési módszerek értékelése és fejlesztése

- Sárkány Dorottya – Kukoricaszilázs aflatoxin szennyeződésének feltárása és modellezése

A doktorandusz kategória győztesei:

- Izsó Tekla – Tejtermék-analógok minőségének fogyasztói percepciója a termékek táplálkozástudományi és élelmiszertudományi értékelésének összehasonlításában

- Kovács Imre – Mezőgazdasági vadkárbecslési módszerek értékelése és fejlesztése

- Sárkány Dorottya – Kukoricaszilázs aflatoxin szennyeződésének feltárása és modellezése

 

Agroinform.hu

Szerző: admin