Helybe kell vinni a segítséget!
2019. február 11. 14:12
A kormányzati szakpolitikák irányával egyetért a Professzorok Batthyány Köre, amely közzétette 2018-as évértékelő jelentését. A nyolc oldalas dokumentum kitért a Sargentini-jelentésre és kritika alá vonta a hazánk migrációs politikáját érő „álságos” támadásokat is. „ ”

Idén is közzétette az ország állapotáról szóló elemzését a Professzorok Batthyány Köre. A neves testület elemzésének alapja minden évben a „kritikus szolidaritás”, a dokumentum pedig arra is hivatott, hogy kifejezze a grémium elkötelezettségét a nemzeti érdeket érvényesítő, a nemzeti és keresztény hagyományokra építő és a családokra alapozó stratégia mellett. 

Az idei munkában a közéleti eseményeket elemezve kitértek arra, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség idén sorozatban harmadik alkalommal szerzett kétharmados többséget az országgyűlési választásokon, ugyanakkor a kormánypártok támogatottsága több egyetemi városban visszaesett, Budán pedig az ellenzék jelöltjei – politikai programjuktól függetlenül – képesek voltak megszorongatni a Fidesz és a kereszténydemokraták jelöltjeit. A Professzorok Batthyány Köre aggodalmát fejezte ki a demokratikusan megválasztott tisztségviselők és az egyes intézmények méltósága ellen irányuló – kulturálatlan, alantas megnyilvánulások” elszaporodása miatt.

Az Európa és benne Magyarország előtt álló legnagyobb kihívásként a professzorok a migráció problematikáját azonosították, amelynek hosszútávú veszélye, hogy a mienkétől alapvetően különböző értékeket valló, más civilizációkhoz tartozó és nem asszimilálható tömegek miatt – Nyugat-Európa-szerte és másutt is – az őslakosok egyre kevésbé érzik otthon magukat saját hazájukban.

Leszögezték: veszélyes az illegális határátlépést befogadással jutalmazni. 

A Kör álságosnak tartja „egyes politikusok és a globalista sajtó szemrehányásait, azt, hogy ateisták kérik számon rajtunk a keresztény értékeket, miközben ők honfitársainkkal szemben nem szolidárisak, és figyelmen kívül hagyják, hogy a tömeges bevándorlásnak milyen hatása lenne gazdaságunkra és kultúránkra”. 

„Szilárd meggyőződésünk, hogy a rászorulókkal akkor tesszük a legjobbat, ha a segítséget helybe visszük, a háborútól, természeti katasztrófáktól sújtott területeken segítünk újjáépíteni a lerombolt templomokat, iskolákat és kórházakat” – fogalmaznak a dokumentumban. Ezért üdvözlik, hogy a Miniszterelnökségen belül működik az Üldözött Keresztények Megsegítéséért Felelős Államtitkárság, amelynek feladatai közé tartozik többek között a segélyakciók megszervezése és finanszírozása is. 

A nemzetpolitikai kérdésekkel kapcsolatosan a Professzorok Batthyány Köre leszögezte; a helyes önértékeléssel és erős identitással rendelkező nemzeti közösség léte a huszonegyedik századi versenyképesség egyik fontos alkotórésze. 

A testület a családpolitika területére térve rámutatott: a család egy férfi és egy nő életközössége, melynek célja az utódok világra hozatala és felnevelése, a társadalom folyamatos újjászületésének biztosítása, amellyel élesen szemben áll a neoliberalizmus által erőltetett szemlélet, a társadalmi és a biológiai nem hamis tudományos köntösbe öltöztetett megkülönböztetése. A professzorok álláspontja szerint stratégiára van szükség a művi abortuszok számának további csökkentésére Magyarországon. Meg kell könnyíteni a kismamák otthoni munkavállalását, a részmunkaidős foglalkoztatást, a visszatérést a munkahelyre a szülési szabadság befejeződése után, tovább kell bővíteni és fejleszteni a bölcsődei és az óvodai hálózatot. 

A Kör értékelése szerint mára egyértelművé vált az úgynevezett unortodox gazdaságpolitika tartós sikere. Ugyanakkor úgy látják, „nem nyugodhatunk meg”, mert szükségképpen nagy maradt a magyar gazdaság függése a külföldi hatásoktól, hiszen a nagyvállalatok döntő többsége nem hazai tulajdonban van. E vállalatok többsége magas termelékenységű, de kevés alkalmazottat foglalkoztat, tőlük származik az export négyötöd része. Megoldási javaslatként fogalmazták meg, hogy „az oktatás és az innováció erőteljes fejlesztésével fontos növelni a versenyképességünket, javítani kell a munkaerő képzettségét, és a gazdasági tevékenységet érdemes eltolni a nagyobb hozzáadott értéket előállító ágazatok, például az egészségipar, az informatikai ipar vagy a vegyipar irányába”. 

A testület az új Nemzeti alaptanterv alapvető irányával egyetért, ugyanakkor sajnálatának adott hangot, amiért nem jelenik meg benne kellő hangsúllyal a tudományos és kulturális örökség átadása. Fontosnak tartják, hogy az elemi iskolai tanterv jobban illeszkedjen a gyermekek képességének életkor szerinti fejlődéséhez. Úgy látják, a felsőoktatásban továbbra is súlyos gondot jelent a túlzott központosítás, a túl szigorú, körülményes, ezért a bürokráciát elfogadhatatlanul növelő, az ügyintézést lassító közbeszerzési szabályozás. 

A mesterséges intelligenciával kapcsolatos technológiai forradalomban Magyarország fontos szerepet kap – írták a professzorok, akik rámutattak arra is, fontos mozzanat volt a Mesterséges Intelligencia Koalíció megalakítása. Az MTA körüli vitákkal kapcsolatban arra figyelmeztettek, nem segíti a helyzet megnyugtató rendezését az időnként kapkodó és udvariatlan kommunikáció. Fontosnak tartják azonban, hogy egyetemi tanári kinevezést ne helyi csoportérdekek, hanem valós, dokumentált megfelelés alapján kaphasson valaki. 

Az egészségpolitika területével kapcsolatban a szöveg megjegyzi, hogy az egészségügy szerkezetének átalakítása hosszú évek óta várat magára, az egészségügyet jelenleg az ott dolgozók elkötelezettsége és a paraszolvencia tartja fent. Ez utóbbi felszámolása elengedhetetlen feltétele a kibontakozásnak, ehhez viszont az egészségügyi dolgozók bérét az európai átlagfizetés legalább kétharmadára kell emelni. A Professzorok Batthyány Köre szerint a szolidaritás elvén alapuló egészségügyre van szükség. Javasolják, hogy a kormány szorosabban működjön együtt a Magyar Orvosi Kamarával. Úgy látják, meg kell határozni azt az egészségügyi ellátási csomagot, amelyet a társadalombiztosítás elbír. Ki kell jelölni a térítéses ellátások körét, koncentrálni kell az emberi erőforrást, a műszerparkot és a finanszírozást, hogy a magasabb szintű biztonságos ellátás elérhető legyen. 

Végezetül a Sargentini-jelentésről is véleményt mond a dokumentum, amelynek megfogalmazása szerint a túlzásokat és vitatható érvényű, esetenként valótlan állításokat tartalmazó, erősen elfogult jelentés kísérlet arra, hogy hamisan, rossz színben tüntesse fel Magyarországot és elriassza a neoliberális kánonnal szemben Európa védelmében ugyancsak fellépő szövetségeseit. 

vasárnap.hu

Szerző: admin