Idén is megrendezik a Magyarok Országos Gyűlését Ópusztaszeren
2019. július 8. 12:29
Idén augusztus 2-4. között rendezik meg a Magyarok Országos Gyűlését (MOGY) Ópusztaszeren, a rendezvény központi témája a nemzeti összetartozás, és azon belül a külhoni magyar gyermekek megsegítése.

Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár egy budapesti sajtótájékoztatón elmondta: hetedik alkalommal rendezik meg a találkozót.

Magyarországon ez a legnagyobb kültéri jótékonysági akció.

 Tavaly a három nap alatt közel 60 ezren vettek részt a találkozón, ami felfogható szabadegyetemként és kulturális rendezvényként is.

Az államtitkár kitért a külhoni magyar gyermekek éve programra is, amely az idei tematikus év. Jelezte, a MOGY-on is több előadás hangzik el ebben a témában.

Boldog István (Fidesz) országgyűlési képviselő az önkéntesek munkáját emelte ki a rendezvénnyel összefüggésben, és azt kérte, hogy aki meg tudja tenni, vegyen részt a találkozó megszervezésében, az előkészületekben és az utómunkákban.

Az az alapgondolat szülte a rendezvényt, hogy a magyar kultúra egységes - mutatott rá Litkei Máté a szervezők nevében.

Hozzátette, ennek jegyében szerettek volna egy olyan rendezvényt létrehozni, ahol ezt meg is tudják jeleníteni, ugyanakkor szerették volna egyúttal a magyar jelent és jövőt is megmutatni.

A találkozó főszervezője az Országos Baranta Szövetség, amely a hagyományos magyar harcművészet (baranta) és a magyar kultúra egyéb területeinek népszerűsítésére jött létre.

A rendezvény fő eseménye a több száz barantás és hagyományőrző részvételével lezajló úgynevezett történelmi élőkép lesz, amely megjeleníti a magyar jelen és jövő legfontosabb kulcskérdéseit.

A 14 éves kor felett váltandó belépőjegy tartalmazza minden előadáson és koncerten való részvételt, az Ópusztaszeri Emlékpark kiállításai és a Feszty-körkép megtekintését.

Az így befolyó bevétel harmadát az idén 117 éves kárpátaljai Kossuth Lajos középiskolának ajánlják fel.

Origo nyomán

Szerző: admin