Januártól indul a Tanyafejlesztési Program
2018. december 5. 09:21
Meghirdette az Agrárminisztérium a jövő évi "Tanyafejlesztési program"-ot, a rendelkezésre álló 1,23 milliárd forint három célterület között oszlik meg - mondta Kis Miklós Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Az idén nyolcadik alkalommal meghirdetett programban mintegy 200 millió forint jut a települési és térségi fejlesztések támogatására, 637 millió forintot különítettek el a tanyák, és a tanyás térség megőrzésére, fejlesztésére, valamint a tanyagazdaságok indítására és fejlesztésére. Emellett 300 millió forintot biztosítanak a tanyai lakó- és vagyonbiztonságot szolgáló egyéni fejlesztésekre – sorolta.

A felhívások decemberben jelennek meg a www.kormany.hu portálon, a kérelmeket 2019. január második felétől lehet majd benyújtani, a projekteket pedig 2019. december 31-ig kell megvalósítani.

Kis Miklós államtitkár kiemelte, hogy az egyéni tanyagazdaságokra vonatkozó támogatási lehetőségekre évről-évre egyre nagyobb pályázói igény mutatkozik, ezért a számukra biztosított források nagyobb hangsúlyt kapnak.

Azon ügyfelek, akik a korábbi években nyertek támogatást, viszont pályázatuk megvalósítása még folyamatban van, a projektben vállalt fejlesztéseket legkésőbb 2019. május 31-ig tudják elvégezni.

Az eddigi, hétéves működés során összesen közel kétezer pályázat részesült pozitív elbírálásban, amely több mint 8,9 milliárd forint megítélt nemzeti támogatást jelent – mondta az államtitkára.

Egyben felhívta a figyelmet arra is, hogy az uniós forrásból megvalósuló Vidékfejlesztési Programban 2019. április 4-ig lehet folyamatosan benyújtani a tanyák villany-, víz- és szennyvízberuházásainak támogatására a kérelmeket. Eddig 1,3 milliárd forintról született döntés, a rendelkezésre álló keret 8,23 milliárd forint.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy idén másodjára hirdette meg az "Év tanyája"- díjat az agrártárca, az elismeréseket december 10-én adják át.

Agrofórum Online

 

 

 

Szerző: admin