Lenullázta a kormány egyetlen döntése a világörökségi pályázatot
2019. július 9. 12:50
Négy ország szakemberei dolgoztak a Római Birodalom dunai határának világörökséggé nyilvánításán, de mivel a magyar kormány egy hónappal a döntés előtt kivette a Hajógyári-szigetet a pályázatból, újra kell indítani az értékelést.

Nem kapta meg a Világörökség Bizottságtól a jelölést a magyar–német–osztrák–szlovák pályázat, így a Római Birodalom egykori határvidékének a dunai szakasza nem lehet a világörökség része – írta meg a 444. A jelöléssel eddig minden rendben volt, nagyjából 18 év előkészítő munkája után jó esélyekkel várták a szakemberek a világörökséggé minősítést. Csakhogy aztán a magyar kormány levette a Hajógyári-szigetet a világörökségi státuszra javasolt helyszínek közül, és abban reménykedtek, hogy így is sikeres lehet a pályázat. Nem lett az.

A bizottság nem is dönthetett másképp: a Hajógyári-sziget szerepelt az eredeti jelölésben, a bizottság munkáját előkészítő Műemlékek és Helyszínek Nemzetközi Bizottsága ez alapján készítette el a szakvéleményét. A testület képviselője meg is jegyezte a 444 szerint: a szakvéleményük most már nem tekinthető relevánsnak, újat kell készíteniük, amelyben a helyszín új határaival foglalkoznak. A portál úgy tudja, hogy Visy Zsolt régészprofesszor, a Limes világörökségi jelölésének miniszteri biztosa bocsánatot is kért a másik három jelölő államtól.

A kormány a döntést azzal magyarázta, hogy a világörökségi minősítéssel járó szigorú előírások lehetetlenné tennék Hadrianus palotájának korhű helyreállítását.

A HVG-nek név nélkül nyilatkozó kormányzatialkalmazott ugyanakkor arról beszélt, hogy a kabinet „el akarja kerülni, hogy a régészek, műemlékesek az UNESCO-hoz rohangáljanak, ha nem a kedvükre való rekonstrukció születik”.

hvg.hu

 

Szerző: admin