Márki-Zay Péter vezetésével készül a közös kormányprogram
2021. október 21. 09:45
Közös lista, közös program, közös ünnep.

Eldőlt, Márki-Zay Péter közös miniszterelnök-jelölt vezetésével készül az ellenzék kormányprogramja, amihez a Közös Alap programot használják fel.

Az ellenzéki összefogásban résztvevő hat párt és a Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetői szerdán áttekintették az előválasztást, elfogadták eredményét, lezárták a vitás kérdéseket.

Külön megköszönték az előválasztáson résztvevő aktivisták munkáját. Mint írták, az ellenzéki előválasztás két fordulójában a választók arról döntöttek, kik legyenek a fideszes jelöltek ellenzéki kihívói a 106 egyéni választókerületben és ki a közös miniszterelnök-jelölt.

A megbeszélésen az ellenzéki vezetők megállapodtak, egy közös listát állítanak a 2022-es országgyűlési választásokra.

A közlemény szerint az együttműködés keretében a DK, a Jobbik, a Párbeszéd, az MSZP, az LMP, a Momentum és a Mindenki Magyarországa Mozgalom közös nagygyűlést tart október 23-án 16 órától Budapesten.

Az "Egységben a szabad Magyarországért" nevű rendezvényt az Andrássy út – Dózsa György út sarkára szervezik.

Farkas György


Szerző: admin