Sorra lépnek le az MSZP-ből, Szanyi után Szöllősiné
2020. január 8. 10:16
Szanyi Tibor után az egyik legmeghatározóbb MSZP-s politikus, Szöllősi Istvánné is kilépett a pártból.

„Mint olyan, aki soha nem fogadta el sem a globális, sem a nemzeti kapitalizmusnak a társadalom nagyobbik részét kiszorító – neoliberális – politikáját, nemrég én is persona non grata lettem az MSZP-ben, ahonnan egy látszólag alapszabályi, a valóságban politikai indíttatású vita után 2019. december 13-án kiléptem” – írta közösségi oldalán Szöllősi Istvánnné.

A baloldali értékek hiánya miatt tegnap otthagyta az MSZP-t Szanyi Tibor, előtte pedig Botka László, Szeged polgármestere, a párt egykori miniszterelnök-jelöltje intett búcsút a szocialistáknak.

Szanyi a távozás előtt a lehető legkeményebb szavakkal illette a pártot.

„ Már 15 éve mondom, hogy számomra az MSZP nem, vagy nem eléggé baloldali.(…) A Bokros-csomag óta szép ütemesen adtuk fel baloldaliságunk több és több tételét, majd váltunk kormányon egy neoliberális konglomerátummá, aztán tartós ellenzékben mára ideológiailag is élő halottá. Néha kibuggyan belőlünk, hogy “Fizetésemelést!” vagy “Fizessenek a gazdagok!” és hasonlók, aztán a néma csend és mozdulatlanság.

Ma már 20-30 emberből jó ha 1 (!) gondolja úgy, hogy szükség lenne az MSZP-re.

Anno velünk indult az “orrbefogásos” szavazás kultúrája. A nyilvánosság előtt a belső mutyijainkkal, külső alkudozásainkkal jelenünk meg, mások pedig leginkább korrupt bandának emlegetnek minket, ahol a vezetők a tagság vállát taposva huzakodnak az egyre kevesebb koncon. Hozzánk belépőkről alig hallunk, kilépőkről, elsétálókról, és sajnos elmentekről annál többet. (…)A vezetőség „hülyének, rabszolgának néz, kihajtja a tagságot az utcára, miközben maguknak osztogatják a fél, meg egymilliós fizetéseket”.

„Ez így nem párt! Ez így csak egy degenerálódó belterjes klub, ahol a politikai témakészlet elapadt, s jobbára az itt-ott fellelhető apróbb krajcárok után kapirgálunk.(…) „Mit is mondhat erre egy normális ember? Azt, hogy “szavazzon rátok a vasorrú bába!(…) Úgy viselkedünk, mint a kanos férfi, aki beleszeret a bárcás cédába, s mindenét odaadja neki. Álnokság, szemforgatás vagy akár gonoszság jellemez bennünket. (…) „Sokszor mélázunk azon, hogy lehet a magyar nép olyan birka, amilyen. Rossz hírem van: mi, az MSZP-ben nagyobb birkák vagyunk!

Megszüntettem az MSZP-ben viselt tagságomat és tisztségeimet. A magyar baloldalon szervezeti űr van, s ennek belakásával kívánok foglalkozni.„

RIPOST

Szerző: admin