Ünneprontás
2019. december 1. 17:05
„A nyári és téli olimpiákat egyaránt kedveli: legutóbb a dél-koreai Phjongcshangban – a rövidpályás gyorskorcsolyázók 5000 méteres váltószámában – az olimpiai győztes magyar csapat tagjainak adta át az érmeket.

De Schmitt az uszodák világában is otthonosan mászkál, ezért nem meglepetés, hogy univerzális sportemberként és igaz hazafiként most „atletizálni” kezd. Biztosan megéri. Neki.”

Ezt írtam három hete a Népszavában, mikor is megtudtam, hogy a plagizátorként és bukott elnökként számon tartott S. Pál nagy lelkesen a 2023-as budapesti VB legharsányabb támogatója lett. A tapasztalt – és mindig jól helyezkedő – diplomata, ismét sportágat váltott és most a labdarúgó pályára kéredzkedett be.

Ezt igazolja az MTI tudósítása:

Posztumusz életműdíjat kap Puskás Ferenc a World Sports Legends Award díjátadó gálán. A Puskás Akadémia honlapja szerint az idén negyedik alkalommal sorra kerülő monacói gálán – a szervezők közlése alapján – „a kitüntetést a futballvilág legendája kapja, akinek a hazájában átadott nemzeti stadion is a nevét viseli, és akiről a FIFA éppen tíz esztendeje nevezte el az Év góljáért járó díjat".,

A közlemény kitér arra is, hogy a díjat a jövő szombati gálavacsorán a Puskás család egyik tagja és Schmitt Pál olimpiai bajnok, korábbi köztársasági elnök veszi majd át.

Itt és most álljunk meg! Nekem a világon semmi bajom nincs S. Pál sportolói karrierjével, viszont azt biztosan állítom, hogy politikai szereplése és csalárd dolgozatmásolása miatt nem példakép, nem hiteles és nem kedvelt személy: a köznyelv csak Golyós Toll vagy Plagi bá’ névvel gúnyolja, de „Álamfő” -ként is emlegetik.

Bukott emberként van elkönyvelve. Hiába erőlködik a kormányzó párt S. Pált „kifehéríteni”: a nyomorult és hálátlan nép nem bocsátja meg tévelygéseit és immorális cselekedeteit.  Viszont Puskásra jó szívvel gondolunk: aki vagányságával, tehetségével és fantasztikus tudásával a sport és Magyarország halhatatlan híressége lett. A világ futballjának fővárosaiban mindenki őszinte nagyrabecsüléssel emlékezik rá. Ezért is kaphatja meg teljes joggal a posztumusz életműdíjat.

Azok is tisztelettel vannak Puskás Ferenc iránt, akik sem élőben, sem felvételen nem látták megvillanni varázslatos ballábát.

Puskás Ferenc legtöbb pályatársa sajnos már az égi focipályákon tereli a bőrt. Nagy örömünkre, azonban vannak olyanok, akiknek nagyon hosszú életet adott a sors és pályára is léphettek Puskással. De, ha ők – korukra tekintettel – nem repülhetnek az ünnepség színhelyére, a magyar labdarúgás múltja olyan gazdag, hogy jó karban lévő 70-80 éves, igazi sztárok tucatjával rendelkezünk.

A Vasas iránti elfogultságom miatt, inkább hirtelen Újpestről hozok példát: a most 76 éves egykori gólgyáros, Dunai Antal vagy a 80 éves briliáns technikájú Göröcs János biztosan méltó arra, hogy átvegye és hazahozza a rangos Puskás-elismerést. De a névsor könnyen folytatható, ha visszagondolunk a Honvéd, a Fradi, a Vasas és az MTK korszakos focistáira.

Ha semmiképpen nem lehet labdarúgó az átvevő, akkor is van jó megoldás: a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke vagy a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke sportdiplomáciai szempontból teljességgel alkalmas a magas kitüntetés átvételére.

Magyarázatot követel, hogy miért a megtévedt plagizátor és bukott politikus képviseli országunkat a díjátadó gálán? 

Puskás Ferenc emléke és öröksége ennél jóval többet érdemel...

Dr. Dávid Ferenc 

Szerző: admin