Válaszolt a magyar kormány ősellensége: Orbánék mindent félremagyaráznak?
2017. december 3. 18:26
Soros György szerint a magyar kormány által indított kampány szándékosan félremagyarázza nézeteit.

A milliárdos a Financial Timesban megjelent telefoninterjúban elmondta, eddig tartózkodott attól, hogy nyilvánosan kommentálja Orbán Viktor kormányfő támadásait, ám most úgy érzi, meg kell szólalnia, mert félti az általa támogatott civil szervezetek biztonságát.

Tragédiának tartja, amit a kormány csinál

Tragédia Magyarországnak, hogy kormánya gyűlöletkeltéssel és a lakosság félrevezetésével törekszik megtartani hatalmát - mondta.

Soros György honlapján közlemény is megjelent a nemzeti konzultációs kérdőív cáfolataként, melyben azt írják: a kérdőív csúsztatásokat és hazugságokat tartalmaz, és a magyar kormány képviselői szintén tévesen állítják, hogy Soros György irányítja az Európai Unió döntéshozatali folyamatát. Valójában a migrációs válság kezelésére vonatkozó döntéseket az EU tagállamai, intézményei hozzák, ezeknek részese a magyar kormány is - olvasható a közleményben.

Üldöztetéstől tart

Nem maradhatok tovább csendben, mivel attól félek, hogy az a minapi bejelentés, miszerint a magyar hírszerző szolgálatok vizsgálatot kezdenek, felveti annak a veszélyét, hogy nem csupán szervezetek, de egyéni vezetők ellen is üldöztetés indul - mondta Soros György.

A menekültkérdésben elfoglalt álláspontjáról kifejtette: ő egy olyan európai uniós megfeleltetési módszernek a szószólója, amelynek alapján a menekülteket azokba az országokba küldenék, amelyek be akarják őket fogadni, és amelyekben a menekültek is maradni szeretnének. A lényeg az, hogy ez az elosztás tisztán önkéntes lenne, vagyis ez homlokegyenest ellenkezik azzal, amivel propagandakampányában a magyar kormány engem vádol - idézi a brit lap a milliárdost.

Orbán az, aki átalakult

Orbán Viktorról Soros György azt mondta: amikor támogatta őt, Orbán egy fiatal diákcsoport vezetőjeként az akkor fennálló rezsim ellen szervezkedett, így megérdemelte a támogatást. Valójában Orbán Viktor az, aki átalakult, az akkori rezsim elleni lázadás vezetőjéből egy maffiaállam vezetőjévé.

Privátbankár.hu

Szerző: admin